Archive

Monthly Archives: október 2009

A tiroli autonómia példát ajánlja a magyaroknak egy német napilap

Az európai kisebbségekkel kapcsolatos – köztük a magyar-szlovák – konfliktus megoldására a tiroli példát ajánlotta csütörtöki elemzésében a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az újság Magyarországgal is rendszeresen foglalkozó bécsi tudósítója, Reinhard Olt terjedelmes cikkében föltette a kérdést: miként lehetne Európában választ találni az őshonos kisebbségekkel kapcsolatos konfliktusokra.

A konzervatív német napilap cikkírója felidézte a II. világháború előtti és az azóta eltelt időszak kisebbségi konfliktusait, utalva arra: az új Európa – az Európa Tanács erőfeszítései ellenére – sem találta meg a módját annak, hogy úrrá legyen a kisebbségi konfliktusokban rejlő robbanásveszélyen. Pedig Európa 36 államában több mint 100 millió ember tartozik 340 kisebbséghez, vagyis a lakosság hetede. Az újság szerint a 27 tagúvá bővült Európai Unió semmiféle hatékony eszköztárral vagy beavatkozási mechanizmussal nem rendelkezik ahhoz, hogy a kisebbségi konfliktusokat korlátok közé szorítsa, vagy eleve megakadályozza a felszínre törésüket. Épp ellenkezőleg: az Európai Bizottság és az Európa Tanács inkább kívülállóként szemléli a dolgokat, magát „illetéktelennek” nyilvánítja, vagy épp ajánlásokat tesz arra, hogy az adott konfliktusban érintett partnerek kétoldalú keretek között rendezzék vitájukat.

Hogy ennek nem sok köze van a valósághoz, az legutóbb a magyar-szlovák viszonyban is megmutatkozott. Olt feltette a kérdést: hogyan lehetne megoldani a Magyarországon tiltakozásokat kiváltó szlovák nyelvtörvény ügyét vagy a magyar köztársasági elnök szlovákiai beutazásának megtagadását, ha a kapcsolatok a mélyponton vannak? A nyelvtörvénnyel kapcsolatban emlékeztetett: az Európai Parlament tényfeltáró küldöttséget meneszt Szlovákiába, hogy az a szlovák valóságban kutasson a nyelvtörvény kihatásai után.

Aki ismeri a közép-európai kisebbségi politika jó példáit, pontosan tudja, hogy a két ország közötti alapszerződés ellenére olyan körülmények uralkodnak, amelyek a mindennapi valóságot tekintve messze elmaradnak a törvénnyel védett kisebbségek jogitól. Legyen szó akár a svédekről a Finnországhoz tartozó Aland-szigeteken, a Dánia déli részén élő németekről, illetve a Schleswig-Holsteinben élő dánokról, vagy a kelet-belgiumi német közösségről, nem is szólva a dél-tiroliakról Észak-Olaszországban.

Olt szerint a dél-tiroli megoldást nem lehet elégszer jó példaként említeni. Különösen akkor, amikor egymással szomszédos európai uniós tagországok vitájáról van szó. Mint Magyarország és Szlovákia esetében, ahol 500 000 magyar él, vagy Magyarország és Románia esetében, ahol 1,5 millióan tartoznak a magyar népcsoporthoz. Dél-Tirol példáján látni lehet, hogy a nemzeti (kulturális) összetartozás és egység, valamint a határon átnyúló együttműködés lehetséges, és a gazdaság területén sikert hoz, a nemzetállami határok eltolása nélkül. Az európai uniós tagság és a megélt regionalizmus segítettek túllépni az 1918-ban meghúzott és 1945-ben megtartott határokon.

Az Európai Bizottságnak és az Európa Tanácsnak ezért az államalkotó nemzetek és a kisebbségek képviselőit olyan gyakran kellene elvinnie Dél-Tirolba, amennyire gyakran csak lehet, hogy tanulmányozzák a németek (69,2 százalék), a ladinok (4,4 százalék) és az olaszok (26,4 százalék) egymás mellett-, illetve együttélését – hangsúlyozta a tudósító, hozzátéve: a szlovákok és románok szemléletesen megtapasztalhatnák, hogy az autonómiát célzó követelés – legyen szó akár területi, akár kulturális autonómiáról – nem felel meg annak a rémképnek, amelyet erről saját hazájukban festenek.

A határon átívelő regionalizmusnak nem lebecsülendő gazdasági előnyei is vannak – fejtette ki Olt, bemutatva az osztrák Tirol tartomány, az olasz autonóm Bozen-Dél-Tirol tartomány és Trient tartomány – a két utóbbi a Trentino-Dél-Tirol Autonóm Régió része – gazdasági együttműködésének eredményeit, amelynek köszönhetően a korábban szegény Dél-Tirol gazdag vidékké vált.

Duna TV

erdely.ma

Székelyföld 1944. után 1990.-ig

Kedd esti KZST-előadás

Székelyföld Romániában 1944 után: új kutatások és értelmezések – e címmel tartott előadást Stefano Bottoni történész a Kemény Zsigmond Társaság kedd délutáni, zsúfolásig telt estjén a marosvásárhelyi Jókai utcai Bocskai-teremben. Előadása átfogta a két román megszállást, a közöttük lévő hasonlóságokat és különbségeket, a hosszú időre berendezkedő kommunista diktatúrát és az ebben zajló kisebbségi létet el egészen a ’89-es változásokig, illetve a fekete március sajnálatos eseményeiig.

A történész sajátos nézőpontján keresztül objektíven igyekezett tárgyalni a huszadik század hazánkbeli történéseit, előadását Borsos Edith szoprán és az őt kísérő Ávéd Éva zongoraművész közreműködése gazdagította.

– Székelyföld kimaradt a gazdasági fellendülésből. Erdély legnagyobb és Budapest által legelfeledettebb része volt. A székelyföldi elit folytonosan elvárt valamit a központi kormányzattól, amit nem kapott meg. Így következett be az impériumváltás: a Székelyföld az egyik perifériából a másikba kerül, és ebbe már belejátszik az etnikai kérdés is. Pedig a Székelyföldön nem zajlott kimondottan asszimilatív politika. Hiszen 1940-ben, a második bécsi döntés után a húszéves román jelenlétből nem maradt semmi. Mert semmi olyat nem tudott alkotni, amivel kiérdemelte volna a lakosság bizalmát, politikai lojalitását.

A két világháború közötti román politika ilyen szempontból borzalmasan sikertelen. A ’45 utáni román hatalom már teljesen más volt. Ami azelőtt egyedülálló, az az, hogy a lakosságot nem űzik el. Ez Európában unikális. A kisebbség kap még egy lehetőséget és a berendezkedő román hatalom ennek tudatában van.

A magyar kisebbség szerencséje, hogy a román adminisztráció hihetetlenül korrupt volt. Így mindent el lehetett intézni és ezért lehetett túlélni. A magyar adminisztrációt viszont lehetetlen volt korrumpálni. ’44-’45-ben Észak-Erdély visszakerül egy másik világba, amely azonban már nem olyan volt, mint a régi. ’44-ben Magyarország megszűnik létezni. Nem foglalkozhat többé a kisebbségi kérdéssel. És ezt körülbelül ’47-ig mindenki megértette. De adódik egy lehetőség: út nyílik az integráció felé, az új Romániába. Az osztályintegráció tíz- tizenöt évig felülírja a nemzeti integrációt.

A nemzeti intézmények kiépítése azért történik, mert a magyarságnak megengedik, hogy itt maradjon. A többieknek nem. A csapdahelyzet abban van, hogy ezt az új rendszert sokan túlbuzgóan támogatták, azt hivén, hogy meghozhatja a kisebbségi lét jobbulását. Nagyot tévedtek. Mert a dolog csak egyéni alapon működött. Minden olyan engedmény, amit a kisebbség kap, bármikor visszavonható. Románia néhány év alatt visszaszerzi szuverenitását. ’58-ban kivonulnak a szovjet csapatok, ’63-ban távozik az utolsó szovjet, miniszteri szaktanácsadó is. És ez hihetetlen mozgásteret ad a hatalomnak, aminek következménye, hogy rosszabbodni kezd a kisebbségi lét.

A Magyar Autonóm Tartomány felülről és kívülről erőltetett autonómia. Ezt a szót errefelé mindenki akkor használta, amikor éppen vesztésre állt, hogy rákényszeríthesse akaratát a többségre. Moszkvában a MAT terve már napirenden volt és az égből pottyant a Székelyföldre. A két világháború között szó sem volt arról, hogy itt bárki megszólaljon románul. Nem azért, mert megverték volna érte, hanem mert egyszerűen nem illett. A jó társaságokban magyarul beszéltek. Vagy németül. A Magyar Autonóm Tartomány ezeket az állapotokat konzerválta. Így elsősorban kulturális, szimbolikus jelentősége van és ezt a jelentőséget nem lehet lebecsülni.

Deklaratíve és de facto is kétnyelvű tartomány volt: a hatalom rájött, hogy ha szocializmust akar építeni, akkor azt magyarul kell építenie. A ’68-ban felszámolt MAT politikai szempontból kevésbé jelentős. Viszont nagyszerűen lehetett demonstrálni vele. Néhány évig. Ám erre a néhány évre alapozták a későbbi román politikai rendszert, amely hihetetlen módon konzerválta magát a MAT felszámolása után is. És hozott magával egy új elitet, fiatal kommunistákat, akik „tiszta lappal” indulnak. És akik feltétlenül lojálisak.

A ’45 utáni nagy változás abban áll, hogy immár senki sem gondolhatta komolyan a magyarok visszajövetelét. A szükségszerű magyar identitásnak ebben a felismerésben vannak a gyökerei. Hogy ez a kisebbségi lét immár tartós. Lehet folytatni a két világháború közötti idegenségérzést, de a diktatúrában ez hosszú távon kivitelezhetetlen. És ebben születik az az elit is, amely a rendszerváltásig uralja a hazai magyar politikai és kulturális palettát. Könyvemben – rájöttem – túl szigorú voltam velük. Hiszen az a szituáció, amelyben elkezdenek működni, valóban nem enged számukra túl sok választást. Emigráció? Hova? Belső emigráció, a nem írás választása? Ez az egész megtagadását jelenti. A döntés valóban nem volt könnyű.

Bizonyos szempontból ezért könnyebb volt az üldözötteknek: Márton Áron nem akar mártír lenni. Azzá teszik. A többiek számára csak egy út marad: a kényszerű integráció útja. Ami egyfajta politikai integráció is. A MAT egy nagyon gyenge kísérlet volt. Az ötvenes években, a legkeményebb korszakban szinte úgy néz ki, mint harminc évvel azelőtt. Az újabb generációk érkezésével jön az „igazi” szocializmus. És kialakul egy sokkal homogénebb, merevebb, kulturális szempontból kevésbé igényes társadalom, ami a kisebbségi közösséget még inkább érinti. Mert immunisnak hitték magukat.

És a hetvenes évektől elkezdődik egy hihetetlen hanyatlás, borzalom és pusztulás. Így érünk el a nyolcvanas évek második felében bekövetkező nagy válsághoz és kihatásaihoz. A Székelyföldön ehhez partikuláris problémák is társulnak. Nem mondanám, hogy Ceausescuéknak a magyarság felszámolása lett volna a céljuk. Ha az lett volna, megtehette volna. Inkább kísérletezget velük. Sokkal jobban féltek tőlük, mint például Zsivkovék a bulgáriai törököktől.

A végső cél nem lehetett ez a fajta felszámolás. Durvul a helyzet, de nem jut el addig a pontig, hogy a magyar közösség többsége elmenjen. Hiszen a lakosság nagy része kitart. Állóháború áll be a nyolcvanas évek végén, amelyben egyik fél sem használja a legdurvább eszközöket. Sem a hatalom az irtást, sem a kisebbség a terrorizmust. A többség viszont játszadozik a nemzetiségi arányokkal, militarizált állapotot hoz létre a Székelyföldön.

Nem tudjuk pontosan, hogy ’89-ben mi is történt, beleértve az összes konspirációs teóriát. De látjuk, hogy ha nem is volt teljesen spontán, hihetetlen tömegeket tudott megmozgatni. És ennek csak a bányászjárás vetett véget. Az eseményeknek a fekete március is része. Hiszen ’89- ’90-ben a második román nemzetépítés sem lett volna sikeres. Az az energia, az a düh, ahogy a kisebbségek megszervezték városaik kulturális életét, közigazgatásait, azt a kérdést veti fel, hogy hogyan lehetett egy rendszer annyira brutális és mégsem hatékony? Székelyföldön etnikai forradalom ment végbe.

Az országban egy teljes állami apparátus összeomlott. Nincs aki irányítson. És akkor a kisebbség a saját területén ezt az államot megszervezi. Ez egy óriási teljesítmény. Nyilván nem új emberek hozták ezt össze. Nem is lehettek új emberek. Olyanok voltak, akik ismerték a régit, de újat akartak, kapcsot jelentettek a két rendszer között. A kérdés mégsem az, hogy miért verekedtünk 1990-ben. Hanem az, hogy egy etnikai forradalomból és egy elég súlyos etnikai villongásból hogy nem lett polgárháború? Hogy a felek megállnak. Ne feledjük, még nem volt sem Koszovó, sem Bosznia.

Történészként számomra ez a fantasztikus. Ez premier volt Európában. A kísérleti terepből nem lett modell. Pedig ha valaki végigolvassa az 1990-es Népújságot, világosan látja, hogy valami készült. És a felek mégis megálltak. Ennél bizonyos szempontból szomorúbb napjaink politikája. A mostani szoborügy gyalázatos politikai kultúráról tesz tanúbizonyságot.

Egy híres író szobra egy háborús bűnösé mellett – ezzel az író emlékét is meggyalázzák és azokét is, akik hittek és tettek a ’89 utáni változásért. Az 1990 utáni újjáéledés: nos, ez kitűnő terep a kutatásra – hallottuk a történésztől a KZST-esten, a közönség kérdései és Csíky Boldizsár elnök köszönete előtt.

Nagy Botond
Népújság , erdely.ma

Nem kellenek besúgók az újságírók közé

A román újságírók nem akarnak soraikban téglákat, azaz a szakmát fedőtevékeny- ségként űző, beépített titkosszolgálati ügynököket – derül ki a romániai sajtó munkatársaira vonatkozó, egységes etikai kódexből, amelynek elfogadásáról hétfői számában adott hírt a Cotidianul.

A lap beszámolt arról, hogy egy romániai médiatanácskozáson, amelyen több mint húsz, médiához kötődő tevékenységet űző egyesület és intézmény vett részt, elfogadták az egész szakmára kiterjedő egységes etikai kódexet. Eddig az egyes szervezetek saját hatáskörükben próbálták érvényesíteni a legfontosabb szakmai-erkölcsi elveket. A most elfogadott kódex nem csupán az alkalmazottakként dolgozó újságírókra, riporterekre, hanem a médiavállalatok számára is irányadóként szolgál.

Ennek egyik legfontosabb része a Cotidianul szerint az, amely előírja, hogy szigorúan külön kell választani az újságírói, illetve a gazdasági vagy politikai tevékenységet. Ennek értelmében a sajtóban dolgozó „nem húzhat egyéni gazdasági hasznot” szakmai tevékenységéből, nem fogadhat el ajándékot vagy más ellenszolgáltatást, nem lehet egyetlen pártnak sem tagja. A tudósítás szerint összeférhetetlen az újságírói státussal az is, ha valaki számára e szakma csak fedőtevékenység, vagyis titkosszolgálati tisztként dolgozik újságíróként.

Az új etikai kódex értelmében a sajtóban dolgozó személynek nyilatkozatot kell tennie az őt alkalmazó cégnél, hogy személyét illetően nem létezik összeférhetetlenség. A szabályzat javasolja e nyilatkozat közzétételét az interneten. Arról a lap nem ír, hogy egy fedőfoglalkozásként újságíróskodó titkosszolgálati tiszt esetében hogyan lehet kideríteni, igazat nyilatkozik-e.
A Cotidianul kollektívája – nagy tekintélyű jogászokkal együttműködve – olyan törvénytervezetet szorgalmaz, amely megtiltaná az állambiztonsági tisztek alkalmazását a sajtóban – olvasható a lapban.

www.szatmar.ro , erdely.ma

13

Kettős állampolgárság december 5.-re? Szili szerint lehetséges

Kétnapos erdélyi körútja során Nagyváradra is ellátogatott a magyar Országyűlés volt elnöke, Szili Katalin, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának elnöke, aki szombat délben irodájában felkereste Tőkés László EP-képviselőt is.

A közvetlen hangulatú találkozón, amelynek első és utolsó része a sajtónyilvánosság előtt zajlott, nem csupán a képviselői iroda munkatársai fogadták Szili Katalint, hanem a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) képviselője is.

A kölcsönös üdvözlések után Tőkés bemutatta a magyarországiaknak jelenlevő munkatársait. Az EP-képviselő röviden vázolta az aktuális magyar politikai helyzetet, rámutatva arra, hogy már nem a bal- és a jobboldal szembenállásán van a politikai hangsúly, hanem azon, hogy közösen találjanak megoldást az egyre égetőbb gondok orvoslására. A „hiteles baloldallal” mindig megtalálták az egészséges kompromisszumokat, vélekedett a volt püspök, hiszen a demokráciának és a pluralizmusnak ez az egyik alapja. S remélhetően eljön az idő, amikor valamennyi magyar párt belátja: csakis közösen lehet tenni a magyar közösségekért mind az anyaországban, mind a kisebbségbe került magyar népcsoportok esetében.

Szili Katalin osztotta ezt a véleményt, s mint elmondta, Tőkés brüsszeli képviselői irodája igen fontos közvetítő kapocs lett a magyar közösségek számára, s úgy véli, ez nagyban hozzásegíti majd az anyaországi pártokat ahhoz, hogy hiteles képet kapjanak a kisebbségben élő magyarok gondjairól, illetve a magyarországi helyzetről a kisebbségben élő magyarok is jobban tudnak tájékozódni.

Szóba került a szombati látogatáson az a „sajnálatos félreértésnek” nevezett szervezési baki is, hogy Csűry István, a KREK megbízott püspöke a sajtóban közzétett nyílt levélben felrótta, hogy Szili Katalin nem látogatja meg a többségi váradi református közösség képviselőit, hanem csak a katolikus püspökséget. Nincs szó megkülönböztetésről, hangsúlyozta nyomatékkal a vendég politikus, csakis valami félreértés csúszhatott be a forgatókönyvbe, s reméli, hogy nemsokára magával az egyházfővel is személyesen tisztázhatja ezt. A kerület nevében csak Antal János külügyi tanácsos volt jelen, aki tolmácsolta a megbízott püspök és a KREK igazgatótanácsának üdvözletét, azonban hogy miként is tisztázták a félreértést és ki kinek mit rótt fel, arról nem tudjuk tájékoztatni olvasóinkat, ugyanis megkérték a sajtó képviselőit, hogy ezalatt hagyják el a tárgyalótermet.

A találkozó végén Szili Katalin szakított időt az újságírók kérdéseire is, így szóba került a kettős állampolgárság is. Úgy tűnik, a sok ellentmondás után elérkezett az idő, mikor a magyarországi parlamenti pártok egyetértenek a kettős állampolgárság megadásáról a kisebbségben élő magyaroknak, már körvonalazódik a törvénymódosítás, jelentette ki Szili, hozzátéve, hogy „azt kell még eldönteni, milyen legyen a mélysége és a tartalma ennek a kettős állampolgárságnak. Én ma a politikustársaimtól kapott tájékoztató alapján azt látom, hogy lehetséges az, hogy még az őszi ülésszak keretében, a 2004. december 5-i népszavazás ötödik évfordulóján megtörténjék az állampolgársági törvénynek a módosítása.”

Kérdésünkre Szili elmondta, a katolikus püspökségen is baráti látogatást tett, ezt két ok is motiválta, éspedig az, hogy személyesen megismerje Nagyvárad 82. római katolikus püspökét, Böcskei Lászlót, illetve, hogy köszöntse az általa nagyra becsült nyugalmazott püspököt, Tempfli Józsefet is.

Szőke Mária
Reggeli Újság , erdely.ma

1

Székelyek, magyarok, gyertek haza !

A kovásznai központi parkban felállított ’56-os emlékműnél idén talán többen gyűltek össze emlékezni az 53 ével ezelőtti, a kommunista és szovjet hatalom ellen kirobbant magyar forradalomra, mint a korábbi években.

Az ünnepi beszédek sorát Kovács Gábor római katolikus esperes nyitotta meg, majd Márton Árpád RMDSZ-es képviselő idézte fel az ’56-os és az ezt követő kommunistaellenes megmozdulásokat. Mint mondotta: az 1989-es fordulat Kelet-Európában azért következhetett be, mert az 1956-ban eltaposhatónak vélt szikra mégsem volt az. „Ha a szívünkben ott marad ez a szikra, akkor hiszem, hogy csak azt vehetik el tőlünk, amiről mi magunk mondunk le.”

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy a nyugati magyarság körében azt tapasztalta: azok közül, akiket az ötvenhatos események és az ezt követő diktatúrák üldöztek el szülőföldjükről, sokan hazatérnének. „Hallja meg Nyugat, hallja meg a nagyvilág és magyar testvéreink, hogy Székelyföld hazavárja fiait. Székelyek, magyarok, gyertek haza! Nem akkor, amikor már meglesz az autonómia. Most! Hogy legyetek részesei annak a küzdelemnek, amit az autonómiáért folytatunk. Lehet, hogy itt nem olyan jó az élet, de értelmesebben, gazdagabban, szebben élni, mint ott, ahol a közösségért lehet küzdeni, értelmes céllal megtölteni az életet, nem lehet, csak itthon. Ennek az ünnepnek ez lehet az üzenete, és ha emlékezünk, emlékezzünk meg az öt kontinensen élő magyar testvéreinkről, és minden alkalommal mondjuk el: magyarok, gyertek haza!” — hangsúlyozta az SZNT elnöke.

Az ünnepi beszédek sorát Bukovinszky Cs. Miklós, a Kovászna II — Vajnafalva református gyülekezet lelkipásztora zárta, majd a kegyelet koszorúinak elhelyezése után a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult az ünnepi megemlékezés. Közreműködött Budapest—Kőbánya egyházközség kórusa, szavalt Balogh István, Mátyás Tímea és Antal Dobra József.

Bodor János, Háromszék , erdely.ma

Tőkés László- Ne engedjük ’48- ból, de ’56- ból, de ’89- ből sem

„Ne engedjünk ’48-ból, de ’56-ból és ’89-ből sem” – ekképpen sommázta Tőkés László EP-képviselő 2009. október 22-én, Kolozsváron a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem Európai Tanulmányok Kara és a Jakabffy Elemér Alapítvány által szervezett pódiumbeszélgetésen elhangzottakat. A moderátorok – Bakk Miklós politológus és Gazda Árpád újságíró – a húszéves temesvári népfelkelésből, forradalomból kiindulva kérdezték a volt temesvári ellenállót, későbbi püspököt és jelenlegi európai parlamenti képviselőt közéleti és politikai pályafutásáról, az erdélyi magyarság önálló külpolitikájának lehetőségeiről.

A bő egyórás találkozón Tőkés László a résztvevő diákság kedvéért felelevenítette a román kommunista diktatúra embertelen elnyomásának eszközkészletének azon elemeit, amelyek példának okáért a kihallgatásokat kísérték, a „csengőfrásztól” kezdve egészen a Szilágy megyei Menyőben töltött (1989. december 15-e utáni) napok alatt átélt vallatásokig. A ‘89 után megalakult Nemzeti Megmentési Frontra vonatkozó kérdés kapcsán Tőkés megjegyezte: az ún. rendszerváltás utáni napokban még ő is naivan viszonyult a felálló új hatalomhoz, hiszen mindannyian őszintén hittek abban, hogy Romániában valós változások álltak be, de nagyon hamar rá kellett döbbenniük – és emiatt hagyták ott nagyon rövid idő elteltével az NMF-et Doina Corneáékkal egyetemben –, hogy gyakorlatilag ugyanazok második vonala kaparintotta meg a hatalmat, vagyis joggal használhatjuk az azóta eltelt húsz évre a posztkommunista minősítést.

Tőkés kiemelte: a Szekuritáté róla készített dossziéinak az áttanulmányozása és az egyházi átvilágítás folyamatában jött rá, hogy a kommunista tábor sokkal rothadtabb volt, mint amilyennek gondolta, és mind a mai napig sokkal inkább jelen van társadalmunk életében, mint ahogyan azt ‘89-ben bárki elképzelte volna. Ez világította meg számára, hogy püspöki mandátuma idején is miért ütközött minduntalan akadályokba. Többek között a múlttal való nyílt szembenézés elmaradásának tulajdonította, hogy a mai erdélyi magyar társadalom is „olyan, mint a balkáni háborúk idején elaknásított terület”.

Európai parlamenti tevékenysége, illetve az adódó lehetőségek kapcsán illusztrációként említette: az Európai Parlamentben a magyar képviselők közepes méretű erőt képviselnek, és az erdélyi magyarok sem számítanak a legkisebbeknek. Az Unió 11 tagországának van kevesebb vagy ugyanannyi képviselője, mint az erdélyi magyaroknak, tehát nem esélytelen a küzdelmünk, csak épp élni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a magyar ügyet egységes egészként jelenítsük meg az Unióban.

Este Tőkés László a kolozsvári ‘56-os megemlékezés-sorozat nyitányaként beharangozott koncerten vett részt, amelyet a Kolozsvári Magyar Operában tartottak, és amelynek díszvendégei Tőkés László és Markó Béla, az RMDSZ elnöke voltak.

Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszédében először az 1956-os magyarországi forradalomhoz kapcsolódó saját, gyerekkori emlékeit elevenítette fel, majd a diktatúra által több évtizedig elfojtott igazságról értekezett.

„Ma, október 22-én Kolozsváron ki kell mondanunk: nem csak az igazság tör át a határon, hanem a forradalom és a szabadságharc is. Nem csak Magyarország forradalmára gondolunk nagy tisztelettel, hanem a saját forradalmunkra is. Hiszen 1956-ban Erdély és Románia magyarsága megpróbálta megvívni a maga szabadságharcát bízván abban, hogy egy nemzet vagyunk. A megtorlás szörnyű volt. Az egész magyar közösség szenvedésével járt, egyetemünket is elvesztettük. Volt, amit azóta vissza tudtunk szerezni, de volt, amit nem. Ma, amikor emlékezünk, tisztelettel adózunk holtaknak és élőknek, akik megszenvedtek a szabadságért és az igazság napfényre kerüléséért”, összegzett Markó.

Tőkés László beszédében (amelyet alább teljes terjedelmében közlünk) hangsúlyozta: 1989-ben „azt hittük, hogy ami ‘56-ban megroppant, a kommunizmus, az ‘89-ben végképp összeomlik. Minden jel szerint nem így történt: ‘89-ben nem ‘56 folytatódott, hanem az ‘56-ot követő időszak folytonossága állapítható meg. Ezt nevezhetnénk posztkommunizmusnak.” A püspök kitért arra, hogy Romániában is nagy hullámokat vetett a magyarországi forradalom és szabadságharc, „de lehet-e ünnepelni, elmondhatjuk-e, hogy beérett ‘56 termése, ha Teodor Mărgineanu felkelésre való szervezkedéséről még nem is tudunk jóformán; és arról sem, hogy Kolozsvár és Temesvár lelkesedő egyetemista ifjúságát letörték; hogy 14 ezer évnyi börtönbüntetést osztottak ki az ötvenes évek végén az itthoni szervezkedőknek vagy elítélteknek; hogy huszonnégy magyar és román testvérünket végezték ki. Lehet-e ünnepelni ‘56-ot a teljesség igényével és érzésével akkor, amikor még mindig temetetlen halottaink nyugosznak ismeretlen helyen?” – tette fel a kérdést. Emlékeztetett: „Szoboszlai Aladár perújrafelvétele húsz év után alig zökken előre, Sass Kálmán mártíriuma is az égre kiált. Íme, a hazugság tartósult állapota. Miért befejezetlen az ‘56-os forradalom? Mert hazugság van mindenütt, és addig nem is fejeződhet be ‘56 és nem hozhatja meg termését, ameddig ez a hazugság dívik. A hallgatás fala helyén a hazugság falába ütközünk, márpedig hazugságra nem lehet jövőt építeni.” – jelentette ki európai képviselőnk.

Október 23-án Tőkés László Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának udvarán koszorúzta meg az ‘56-osok emléktábláját. A bensőséges ünnepségen, amelyet a KRE mellett a Partiumi Keresztény Egyetem, a Partiumi Magyar Művelődési Céh, valamint a nagyváradi Központi EP-Iroda szervezett, Hermánn M. János előadótanácsos köszöntötte az egybegyűlteket, majd Meleg Vilmos versajándéka után a PKE elnöki tisztségét is betöltő Tőkés idézte Babits Mihály Petőfi koszorúi című verséből: „Avagy virág vagy te hazám ifjúsága” Az ötven év utáni első akkreditált romániai magyar (magán)egyetemnek is helyet adó székház udvarán Tőkés László a temesvári és kolozsvári ‘56-os diákság gyűléseiről és szerveződéseiről vázolt egy kisebb történelmi tablót az akkori események dicstelen befejezésével egyetemben.

A Bolyai Egyetem beolvasztásának ötvenedik évfordulója különös aktualitást ad a megemlékezésnek, mondta Tőkés László, „hiszen az 56-os megmozdulásokat ürügyként használták fel a két egyetem összeolvasztásakor. Méltó, hogy PKE-en erről megemlékezzünk, hogy példát vegyünk a hajdani egyetemistáktól, és méltóképpen megemlékezzünk a magyar egyetem-ügy vértanúiról.” Előrebocsátotta: a KRE tizenöt éve november első vasárnapján valamely ügy áldozataira emlékezik, idén az egyetem-ügy vértanúinak szentelik november 8-át.

Csűry István megbízott püspök beszédében kifejtette: hite szerint ‘56 üzenetének lényege, hogy meg kell erősödni önbecsülésünkben, fejet kell hajtanunk, de ugyanakkor előre is kell tekintenünk. A Zsoltárok Könyvének 12,6. sorait idézte: „Most már fölkelek – mondja az Úr – a nyomorultak elnyomása, a szegények sóhajtása miatt, és szabadulást adok az arra vágyódónak.” Csűry István nyomatékosította: a magyar nemzetnek fel kell fedeznie azt ‘56-ban, illetve az előtte és utána történtekben, hogy „az Úristen karnyújtásnyira van, és felkel a magyar emberek miatt.” Az ünnepi beszédeket követően Meleg Vilmos színművész szavalta el Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, majd az ünneplők megkoszorúzták az emléktáblát.

Kolozsvár–Nagyvárad, 2009. október 23.

Tőkés László
EP-képviselő sajtóirodája

Tőkés László beszéde a Kolozsvári Magyar Operában
Hölgyeim és Uraim!
Kedves Testvéreim!

2006-ban, az ’56-os forradalom félévszázados évfordulója alkalmával karhatalmi terror fojtotta vérbe Budapesten a megemlékezést: kardlapoztak, szemeket lőttek ki – a hatalom pedig elvonult díszvendégeivel, és szinte karanténba zárkózva ünnepelt magának és önmagáért. 1989 után, amikor kiderült, hogy nem ellenforradalom, hanem forradalom volt ’56-ban, azt hihettük és sokan azt hitték, hogy 1956 betetőzését jelenti ’89, hogy a történelmi folytonosság helyreáll, és ’89 ’56 örökségét viszi tovább. Akkor azt hittük, hogy ami ’56-ban megroppant – a kommunizmus –, az ’89-ben végképp összeomlik.

Minden jel szerint nem így történt: ‘89-ben nem ‘56 folytatódott, hanem az ‘56-ot követő időszak folytonossága állapítható meg. Ezt nevezhetnénk posztkommunizmusnak. A kommunizmus és nem a forradalom folytonosságának az esete forog fenn, részben vagy egészében. Hörcsik Richárd magyarországi képviselő a napokban A Magyar Nemzetben megjelent írásában úgy véli: 1956 forradalma befejezetlen. Göncz Árpádot is idézi, a következők szerint: mintha az ’56-os forradalom félbemaradt volna, és mi arra várnánk, hogy valamikor közös akarattal befejezzük. Igen, mert annak idején ugyan ledöntötték a hazugság és a zsarnokság bálványát, Sztálin szobrát, de a helyén maradt a talapzaton a két csizmája, és ahogy pestiesen mondani szokás, ez a két csizma taposta el november 4-én az ’56-os forradalmat.

Milyen furcsa, és így valóban bajosan lehet ünnepelni, hogy miközben régen a 301-es parcellához csak néhány bátor ember vagy gyászoló asszony mert kimenni, most mindenki útja oda vezet; most nem lovasrendőrök járőröznek, hanem fekete limuzinok suhannak a 301-es parcella irányába, és netalán azok szorongatják a legnagyobb koszorúkat, akik annak idején a lovasrendőröket odavezényelték, hogy az özvegyek virágait és a sírokat széttapossák. Bajosan lehet így ünnepelni. Azok hazudnak tovább, akik ’56 előtt reggel, délben és este hazudtak. Rákosi kifinomult folytatója a Kádár János-korszak a hazugságban, de nem kellett sokáig várni ’89 után, az őszödi hazugságbeszédben legfeljebb a sorrend változott: hazudtunk reggel, éjjel és este. Ugyanez folytatódik: akik a válságot okozták, azok kezelik a válságot, és tovább tart a hazugság korszakának szelídített időszaka.

Azzal kezdtem, hogy ’56-nak az ötvenedik évfordulóját idéztem. Hadd térjek rá 1989-nek a huszadik évfordulójára. Hasonló érzések töltenek el, ha arra gondolunk, hogy ’89 áldozatainak igazságtétele továbbra is késlekedik, hogy egy-egy per, mint Chiţac–Stănculescu-pár pere tragikomédiába torkollik, hogy Guşă tábornoknak, aki a tömegbe lövetett, szobrot akarnak állítani Marosvásárhelyen; hogy Marosvásárhely fekete márciusának igazságát legfeljebb csak mi mondhatjuk magunknak, de várat magára a múltunkkal való szembenézés – és hol van még a rehabilitáció, amiért Marius Opreáék küzdenek vagy amelyet megkíván a Tismăneanu-jelentés logikája is, hol késlekedik az igazság és a jóvátétel? De elég, hogyha magyarságunk, nemzeti közösségünk és egyházaink felemás helyzetére gondolunk, és ugyanez az érzés fog el bennünket.

Apropó: ünneplés ’56 és ’89 párhuzamában. Romániában is nagy hullámokat vetett a magyarországi forradalom és szabadságharc, de lehet-e ünnepelni, elmondhatjuk, hogy beérett ’56 termésehogy beérett ’56 termése, ha Teodor Mărgineanu felkelésre való szervezkedéséről még nem is tudunk jóformán; és arról sem, hogy Kolozsvár és Temesvár lelkesedő egyetemista ifjúságát letörték; hogy 14 ezer évnyi börtönbüntetést osztottak ki az ötvenes évek végén az itthoni szervezkedőknek vagy elítélteknek; hogy huszonnégy magyar és román testvérünket végezték ki. Lehet-e ünnepelni ’56-ot a teljesség igényével és érzésével akkor, amikor még mindig temetetlen halottaink nyugosznak ismeretlen helyen? Szoboszlai Aladár perújrafelvétele húsz év után alig zökken előre, Sass Kálmán mártíriuma is az égre kiált. Íme, a hazugság tartósult állapota. Miért befejezetlen az ‘56-os forradalom? Mert hazugság van mindenütt, és addig nem is fejeződhet be ‘56 és nem hozhatja meg termését, ameddig ez a hazugság dívik. A hallgatás fala helyén a hazugság falába ütközünk, márpedig hazugságra nem lehet jövőt építeni. Amint Jeremiás próféta mondja: „Hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: békesség, békesség, és nincsen békesség” – legfeljebb a hazugságon alapuló hamis békesség. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja – ismerjük ezt a Szolzsenyicin-idézetet. Elfelejtettük volna ezt? Ennél a rendszernél csupán a nacionálkommunizmus még sötétebb és még hazugabb, melynek mi is szenvedő alanyai voltunk.

Hölgyeim és Uraim!

Ezért sürgetem erről a helyről is a rendszerváltozás folytatódását, ’56 betetőzését, az ’56-os folyamat, ’89 után is megbicsaklott folyamatának a helyreállítását, kiegyenesítését, folytatását – hogy ne legyünk továbbra is a „hőkölő harcok népe” és mostani lapulásunk ne valljon reánk, amikor erőt mutattak és erőt láttunk, amikor vertnek születtünk, nem verőnek – idéztem szabadon Ady Endrét. Ne engedjünk a ’48-ból, de hasonlóképpen az ’56-ból és a ’89-ből se. Van egy közmondás, hogy amit főztél, egyed meg. Azt mondja Hóseás próféta: „eszitek a hazugság gyümölcsét”. Igen, az kerül az asztalunkra, az jut nekünk és utódainknak, amit nekünk is kifőztek és amit mi is főztünk. Még véletlenül sem szabad cinkossá lenünk a hazugság világrendszerében – a hazugság gyümölcse helyett inkább az életnek kenyerét kell fogyasztanunk. Ady Endre 1908-ban a hazugok országaként aposztrofálta prózájában Magyarországot, az akkori pártviszonyokat. Ó, ha látta volna, hogy még csak ezután következik a java, mondom keserű iróniával. Kívánom, hogy a hazugok országából egy virágzó Magyarország legyen, és nemzetünk – határon innen és túl – felemelkedjen. Isten hallgassa meg ezt a kívánságunkat, és folytassuk azt, ami bő fél évszázaddal ezelőtt elkezdődött.

Kolozsvár, 2009. október 22.

erdely.ma

6

Szárad a fa – olvasd el sarmasági ember !

Ötödik osztályban az első óránk magyar óra volt. Sosem felejtem el.

Bejött Kiss Lajos a magyartanár, üres kezekkel. Semmi napló, semmi aktatáska. Csak a szürke öltönye és magabiztos mosolya. Magas, erős férfiember volt. Félelmetesen erős volt a nézése. Fél évszázad tekintett le ránk.

Kezeit állandóan dörzsölte, mintha kezet mosna. Csak csendben nézett bennünket a katedra mellől, sejtelmesen mosolyogva, hogy csak a hideg rázott minket. Egyszer csak rámutat az első padban ülő diákra, és azt mondta: „zúgja a magyar ábécét!

– á, bé, cé, ööööö…- nem tudta tovább. Majd a mellette levőre mutatott: -Zúgja a magyar ábécét!

– á, bé, cé, dé, ef… – dettó. Nem tudta. Így jött a harmadik, a negyedik, a húszadik, a harminchatodik. Senki nem tudta. Senki nem tudta elmondani a magyar ábécét. Sem a rossz tanuló, sem a legjobb. Szégyenben telt el az óra. Az a nagy önteltség, hogy mi már ötödikesek vagyunk, miszlikbe ment. Senkivé váltunk egy óra alatt. Azzal eresztett szünetre minket, hogy jövő órára mindenki hússzor leírja a teljes magyar ábécét.

Tésztaszelet! Gondolhatnátok.

Móricka is így képzelte.

Szépen hazamentünk, és nyelvtankönyvből, szótárakból kikerestük az ábécét, böcsülettel hússzor le is írtuk, abban hiba nem volt. Csakhogy egyikünk sem írta le a teljes magyar ábécét. Kiss Lajos csak magabiztosan, mosolyogva nézte át a füzeteket, mindegyikre azt mondván, hogy: „az ön ábécéje nem teljes.”

Felírta a táblára a teljes magyar ábécét. Csak ültünk, megmerevedve. Mintha látomást láttunk volna. Egyből lehullt a lepel. Mint egy kellemes dallam állott előttünk a teljes magyar ábécé. Ott volt bennünk, mióta a világ, mégsem láttuk. Nem értettük.

Megéreztük, hogy mostantól megváltozik az életünk. Eddig mentünk egy irányba, ezentúl elindulunk egy más irányba. Olyan volt életünkben a magyar ábécé megismerése, mint amikor egy ember egy útkereszteződéshez ér és a táblák határozottan ide, vagy oda irányítják. Hiába indulsz egy irányba, ha teljesen máshova akarsz érni. Megértettük, hogy nekünk el kell indulni egy irányba, és meg volt mutatva az irány is.

Osztálytársaim mind nagy emberek lettek. Mérnökök, vállalkozók. Van köztük tudós is, híres politikus is. Egyetemi tanár is vagy három. Pap is. Én csak a harmadik tanuló voltam. Hátulról. De azért belőlem is lett valami. Szeretem a munkámat, és jól érzem magam, mint magyar. Magyartanáromnak is köszönhetem ezt.

Mikor lebetegedett, meglátogattam. Felkerestem otthonában. A gázművek udvarán egy raktárban volt az ágya. Mellette egy asztal. Villany nem volt a szobában. Mikor meglátott, nem állt neki filozofálni, hogy milyen fontos a magyar nyelv, hanem nyakon csípett, seggbe rúgott és kizavart a szobából: -Maga miért nincs most iskolában? Menjen tanulni haszontalan kölyök, mert utcaseprő lesz magából!

Tudom, hogy szeretetből tette, nem akarta megsajnáltatni magát. De nem is sajnáltam. Előttem úgy állt, mint Dávid a parittyájával, aki bármekkora óriást le tud győzni. És le is győzte. Legyőzte bennünk a beolvadás, árulás hajlamát.

Azóta sokszor elgondoltam, mi tartotta benne a hitet abban a fűtetlen szobában? Senki sem látogatta. Nem került bele a nagyok könyvébe. Vállalta a névtelenséget, szegénységet. Miért? Miért nem tépte a haját, hogy így nem érdemes magyarnak lenni?

Mitől van nekünk jogunk ezerszer kevesebb áldozatért többet igényelni?

Bárcsak átéltétek volna azt a seggberúgást.

Muzsi Attila

Újjáalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – film

Elkezdődött a területi elnökségek és a közgyűlés küldötteinek megválasztása. Az újjászerveződést az indokolja, hogy a Székely Nemzeti Tanács kivált az EMNT-ből. Az SZNT kilépésével az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elveszítette a küldötteinek felét, a székelyföldieket.

Az ügyvezető alelnök szerint a Tanácsot eddig nem vették komolyan, mert nem volt jogi státusza. Ez az egyik ok, amiért egyesületté alakulnak. A másik ok, hogy egyesületként saját programokat is kidolgozhatnak és futtathatnak. Megfogalmazzák a saját területükön azokat a kérdéseket, amelyek stratégiát jelentenek Bukarest, Brüsszel és Budapest felé.

– Úgy gondoljuk, hogy a következő időszakban, mivel reményeink szerint nemzeti kormány alakul, ez nagyon fontos lesz majd – mondta László János, a Székelyföld Régió megbízott elnöke.

A Székelyföld nagyrégiót nyolc kisrégió alkotja, köztük van Brassó és a Csángóvidék is. Az összesen 240 mandátumból a Székelyföld 119 mandátummal rendelkezik majd az EMNT újjáalakuló közgyűlésén.

A Duna Televízió székelyudvarhelyi stúdiójában Toró T. Tiborral,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökével Száva Enikő beszélgetett:
erdely.ma
3

Az EMNT állásfoglalása az államelnök- választás tárgyában

Bár a romániai rendszerváltozás 20. évfordulójáról készülünk megemlékezni, az egységes nemzetállami dogmába belemerevedett többségi társadalom még távol áll attól, hogy országos választás során el tudjon vonatkoztatni egy jelölt nemzeti hovatartozásától vagy származásától. Mindazonáltal az elnökválasztási kampány és az azt megelőző közéleti-politikai történések jó alkalmat kínálnak politikai érdekképviseletünk számára az erdélyi magyarság fontosabb céljainak megismertetésére, az ezekről szóló össztársadalmi vita kibontakoztatására, amely előfeltétele a számbeli többség és a kisebbségek közötti viszony normalizálásának. Egy nemzeti kisebbséghez tartozó jelölt tehát az esélytelenek nyugalmával és racionalitásával jelenítheti meg mindazt, ami kibillentheti a hazai politikai elitet a „modellértékű” román kisebbségvédelmi rendszer hamis meggyőződéséből.

Mindenki számára világos tehát, hogy a romániai elnökválasztási folyamatban egy magyar jelölt személye és az általa képviselt program nem csupán pártügy, hanem egész nemzeti közösségünk közügye. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetői ezért nehezményezték azt a sietséget, amellyel az RMDSZ illetékes testületei eljártak az államelnök-jelölés alkalmával. Nem a jelölési jogot vitattuk, hiszen egy politikai párt – belső szabályai szerint – azt jelöl, akit jónak lát, hanem az azt megelőző egyeztetést hiányoltuk az erdélyi magyar közélet fontosabb szereplőivel, amire immár megfelelő intézmény is létezik: az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Ennek keretében mind a személy, mind pedig – és ez a fontosabb – az általa megjelenített program a konszenzuskeresés tárgya lehetett volna.

Kész tények elé állítva, ilyenképpen csupán elvárásainkat fogalmazhatjuk meg az RMDSZ államelnök-jelöltje által képviselt programmal szemben. Az EMNT feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a magyar jelölt programjában a Románia általános problémáira adandó sajátos megoldások mellett helyet kapjanak az erdélyi magyar nemzeti közösség fontosabb stratégiai célkitűzései, kiemelten a következők:
• Átfogó alkotmányos reform, amely nem az egységes és homogén nemzetállami szemléletre épül, hanem elismeri az ország regionális különbözőségeit, a történelmi régiókat és az őshonos nemzeti közösségek államalkotó minőségét;
• Széles körű személyi elvű autonómia, vagyis a kisebbségi közösségek saját választott testületeik által dönthessenek identitásukat közvetlenül érintő – oktatási, művelődési, hagyományőrző, nyelvhasználati és egyéb – kérdésekben, de legfőképpen, hogy egy kisebbség anyanyelve lehessen hivatalos nyelv azokban a régiókban, ahol tagjai jelentős számban élnek;
• Az alkotmányba foglalt felekezeti oktatás jogállásának törvény általi rendezése;
• Az államilag támogatott magyar egyetemi oktatás helyreállítása, megelőlegezve az önálló magyar karok létrehozását a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, illetve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem keretében, ezzel együtt pedig a magánegyetemként kezelt közösségi felsőoktatási intézményeink, a SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem magyarországi és romániai költségvetési alapokból való finanszírozása, paritásos módon;
• A székelyföldi önálló fejlesztési régió létrehozása; olyan területi-közigazgatási reform, amelynek szerves része a Székelyföld sajátos közigazgatási jogállása, területi autonómiája.

Ha mindezek kellő hangsúllyal megjelennek az RMDSZ jelöltjének programjában és közéleti megszólalásai során meggyőzően képviseli, akkor az EMNT tagjai és támogatói jó szívvel adhatják reá szavazatukat a romániai elnökválasztás első fordulójában.

Nagyvárad, 2009. október 20.

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Elnöki Kabinet

erdely.ma

Kettős állampolgárság: erkölcsi kötelesség a kérdés rendezése

Törvénymódosítást nyújtott be a Fidesz-KDNP annak érdekében, hogy a határon túli magyarok könnyebben szerezhessenek magyar állampolgárságot. A Fidesz már korábban bejelentette: kormányra kerülése esetén törvényt alkotna a kettős állampolgárságról.

A Semjén Zsolt (KDNP), Simicskó István (KDNP) és Németh Zsolt (Fidesz) jegyezte indítvány eltörölné a magyar állampolgárságról szóló jogszabályból azt a feltételt, mely szerint az igénylőnek életvitelszerűen Magyarországon kell élnie.

A javaslat szerint meghatározott feltételek esetén – egyéni kérelemre – kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, és magyar nyelvtudását igazolja. A magyar állampolgárságú felmenőtől és a magyar nyelvtudás igazolásától kiskorú esetében el lehet térni, ha a honosítását a szülővel együtt kéri, vagy szülője a magyar állampolgárságot megszerezte.

A módosítás értelmében a magyar állampolgárság iránti igényt be lehetne adni Magyarország külképviseletein is. A törvényjavaslat indoklásában a képviselők leszögezik: tisztában vannak azzal, hogy nem járható út a magyar állampolgárság etnikai alapon történő megszerzése, illetve az, hogy ki lehessen adni az általánostól eltérő típusú állampolgárságot. Azonban – mint folytatták – bármelyik közvetlen ágú felmenő magyar állampolgársága elegendő jogalapot ad az utód állampolgári igényének elismerésére, amelyen belül csak egy alapkövetelményt fogalmaz meg a törvény: a magyar nyelv ismeretét.

A három ellenzéki politikus hangsúlyozza, hogy a törvénymódosítás nem jelenti az állampolgárság kollektív és automatikus megadását, ebben ugyanis szerintük semmilyen automatizmus nem létezhet, csak a bejelentett egyedi kérelem alapján lehetséges az igény elismerése. Indoklásukban rámutatnak: a javaslat úgy fogalmazza meg a honosítás feltételeit, hogy azok megfelelnek az Emberi Jogok Európai Bírósága által támasztott kritériumoknak, így az nem sérti a diszkrimináció tilalmát.

Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa augusztus 3-i sajtótájékoztatóján közölte, hogy már az őszi ülésszakon az Országgyűlés elé kerülhet a kettős állampolgárság ügye. A most benyújtott javaslattal összhangban akkor is hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint alapvetően egyéni kérelem alapján kellene megadni a kettős állampolgárságot. Másnap, augusztus 4-én Szabó Vilmos külügyi államtitkár elmondta, a parlamenti egyeztetésekkel párhuzamosan a Külügyminisztériumban is elindult a szakértői anyagok készítése a kettős állampolgárság ügyében, a tárgyalási alap az egyéni elbírálás rendszere.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője október elején azt nyilatkozta, ha a Fidesz kormányra kerül, első lépései között lenne törvényt alkotni a kettős állampolgárságról. Leszögezte: a parlament erkölcsi kötelessége e kérdés rendezése, de a jelenlegi összetételében az Országgyűlés erre nem képes.

A parlamenti pártok közül az SZDSZ vezetője, Retkes Attila egy pécsi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége kikötésekkel ugyan, de támogatni tudja a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát.

Az MSZP részéről Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke júliusban kifejtette: véleménye szerint az oktatás, a nyelv, az autonómia, a szabad közlekedés ügyére, azaz ezekre a szerteágazó problémákra a kettős állampolgárság nem adhat választ, ezekre a kérdésekre külön szabályozást kell alkotni.

A határon túli magyarok kedvezményes honosításáról 2004. december 5-én tartottak országos ügydöntő népszavazást. A kettős állampolgárságról szóló szavazás eredménytelenül zárult.

www.mno.hu , erdely.ma

3

A rendőrségen tartották az EMI- seket Gasparovic látogatása miatt – film

Forrás: dunatv.hu

Bevitték a rendőrségre szombaton Nagyszalontán az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnevezésű szervezet kilenc tagját, akik rögtönzött tüntetést (fleshmobot) akartak szervezni Ivan Gasparovic szlovák államfő ottani látogatása idején.

Lovassy Tamás, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke az MTI-nek szombaton elmondta: az Európában bevett gyakorlatnak megfelelően, fleshmob – villámcsődület” – keretében, néhány transzparens felmutatásával akartak tiltakozni a szlovák nyelvtörvény ellen, szolidaritást vállalva a felvidéki magyarsággal.

Az egyik transzparensre azt írták angol nyelven: „Gasparovic, fajgyűlölő vagy?”. Egy másikon pedig – a szlovák nyelvtörvényre utalva – azt: „Gasparovic, ne beszélj szlovákul!”

Mivel az EMI-tagok tudtak a szlovák államfő látogatásáról, kilencen három gépkocsival utaztak Nagyszalontára. Lovassy elmondta: a város bejárata előtt mintegy három kilométerrel „rutinellenőrzés” keretében megállították, majd tovább engedték őket, Lovassy szerint már ez is része volt a „késleltetésnek”. A tüntetni készülők a Gasparovic által meglátogatni kívánt szlovák tiszteletbeli konzulátus épületének közelében parkoltak le, mintegy százötven méterre onnan. A szlovák elnök akkor még nem érkezett meg, a hatóságok amúgy is lezárták a látogatás színhelyének környékét – mondta az MTI-nek az ifjúsági szervezet tisztségviselője.

Leparkolásuk után tíz perccel megjelent mellettük egy civil ruhás rendőr és egy csendőr, s mind a kilenc fiatalt bevitték a rendőrségre. Ez déltájban volt, körülbelül két órával később engedték szabadon őket. Lovassy hozzáfűzte: semmivel nem indokolták, hogy miért kellett „begyűjteni” őket, mindenről beszélgettek velük, csak éppen a Gasparovic-látogatásról nem esett egy szó sem. Az EMI-vezetőnek meggyőződése, hogy a román rendőrség csak az időt húzta, így akarta megakadályozni, hogy tüntessenek.

mno.hu, MTI , erdely.ma

EMNT – Kelemen követelje a magyar nyelv hivatalossá tételét !

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) csak akkor támogatja az elnökválasztásokon induló Kelemen Hunort, ha az RMDSZ jelöltje választási programjába foglalja Székelyföld autonómiájának kérdését, illetve a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvvé való nyilvánítását.

Pénteki sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor EMNT-alelnök Kolozsváron kijelentette, a szervezet legkésőbb a jövő hét elején ismerteti álláspontját e kérdésben.

„Mi támogatást szeretnénk nyújtani a magyar közösség érdekeit képviselő államelnök-jelölteknek. Bizonyos elveket akarunk azonban támogatni. Ha Kelemen Hunor programjába foglalja a magyar közösség fontos célkitűzéseit, megkapja a szervezet támogatását. Ha nem, nem” – szögezte le Toró.

Az EMNT alelnöke a célkitűzések között felsorolta a kulturális autonómia és Székelyföld területi autonómiájának támogatását, illetve az állami magyar egyetem létrehozását és a magyar nyelvnek hivatalos regionális nyelvvé nyilvánítását.

„Ezek lennének a legfontosabbak. A közeljövőben közöljük álláspontunkat a támogatást illetően” – mondta Toró.

Az EMNT alelnöke hangsúlyozta, az alakulat nem állapodott még meg abban, hogy a második fordulóban támogat-e valamely jelöltet, tekintve, hogy Sorin Oprescu belépése a versenybe megváltoztatta az eredeti helyzetet.

Tőkés László EMNT-elnök szeptember végén elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az elnökjelölt kiválasztásakor az RMDSZ nem kérte ki a szervezet véleményét. Tőkés akkor kifejtette, az EMNT nem siet választ adni Kelemen Hunor támogatását illetően.

erdely.ma

Történelmi pillanat a csángóföldi Lábnyikon

Veszélyeztetett örökség — veszélyeztetett kultúrák / A moldvai csángók címmel tartanak konferenciát ma és holnap Bákóban és Lábnyikon a budapesti Teleki László Alapítvány szervezésében.

Az alapítvány ötödik csángókonferenciáján többek között szó esik a szórványban élők lelki gondozásáról, a moldvai csángók és a katolikus egyház kapcsolatáról, a csángókérdés emberjogi vonatkozásairól, a népcsoport kulturális identitásáról az európai integráció tükrében. A rendezvény másnapján a lábnyiki Gyermekek Házában fiatal csángó értelmiségiek mutatkoznak be, este kétnyelvű misét celebrál — számos csángó pap részvételével — Cserháti Ferenc esztergomi segédpüspök, a külföldi magyarok püspöke és Petru Gherghel jászvásári római katolikus püspök. Mint ismeretes, a csángó közösségek a moldvai egyházfőtől, de még a Vatikántól is kérték a magyar nyelvű mise engedélyezését, de mindeddig templomban nem tartottak hivatalos magyar misét, csupán néhány rendezvényhez kötve engedélyezték, miként tavaly a Teleki László Alapítvány hasonló konferenciája részeként Pusztinán.

Egy múlt heti sajtótájékoztatón, amit a romániai katolikus püspökök szatmárnémeti konferenciája után tartottak, Ioan Robu bukaresti érsek kijelentette: „Meggyőződésem, hogy néhány moldvai csángó faluban, ahol ezt a hívők kérik, már a közeljövőben tarthatnak magyar nyelvű miséket.”

Fekete Réka, Háromszék , erdely.ma

Csupa csapás az élet – A tét: egy árva magyaróra

Három patak, három rév, hosszú Klézsén végiglép — tartja egy klézsei mondás. A három patak valóságos, a három rév aligha, mi, amíg eljutottunk Duma István András portájára, ahol a disznóvágásban idős Csicsó Antal tanító is segédkezett, aki a Kárpátok belső oldalára került s a csíki falvakban okította a gyermekeket, legalább hat réven vergődtünk keresztül Klézse patakán. Az ötödiknek nem mertünk nekivágni, a jégodor fogva tartotta volna a kocsit a patakmederben, s az onnan kivezető kaptató sem biztatott sok jóval. Ijedtünkben egy másik utat választottunk hazafelé. Arra viszont egy meredek utcának nevezett csapáson kellett volna kijutni, ahol még szánkózni is veszélyes.

Duma István Andrást, a moldvai magyarság egyik legaktívabb csángó-magyar emberét több ízben is kerestük szülőfalujában, Klézsén. Ama bizonyos karácsony előtti napon a disznótoros ebéd mellől szólítottuk el, és bevonultunk a tiszta szobába. Mélyen fagypont alatti hőmérsékleten „konzerváltuk” magnószalagra szavait. Természetesen, tőle nem az egykori klézsei magyar iskolák felől érdeklődtünk, Duma István András kisiskolás korában már nem volt ilyen tanoda, rég felszámolták a magyar oktatást. De, bár mindent elkövettek ennek érdekében, nem pusztíthatták el, nem ölhették ki az igényt, hogy legyen ilyen oktatás.

Duma István András: Hogy tanultam meg magyarul írni s olvasni? Vettem egy könyvet, s kezdtem nézegetni, olvasni. Régi könyveket. A családban nem voltak könyvek, de volt nekem egy régi öreg barátom. Lakatos Anti. Így hívták. Meg van halva. Tőle kaptam. Ez volt az első könyvem. Ezt most is forgatom. Régi imádságoskönyv. Énekek is vannak benne. A Mennyből az angyal s egyebek. Azért jó, hogy olyan régi, mert megértjük minden szavát. Nem a csángóknak adták ki, de akkor még a beszédünk közelebb állt a magyarokéhoz.

Klézsén román iskolába jártam, Brassóban a szakiskolát románul végeztem. Bákóban a metalurdzsiában (fémipariban) dolgoztam, ott öntöttük a csapokat. Öntödében. A gyárat bezárták, most kapok háromszázezer lejt kilenc hónapig. (Akkor mintegy tízezer forintnyi érték.)

Hogy miből lehet megélni? Foglalkozunk. Van egy kicsi föld. Édesapámnak volt egy hektár. Ezt visszakaptuk.

A magyar iskolával most is vannak problémák. Megjelent a bákói újságban egy olyan hír, a klézseiek nem akarják a magyarórát. Levittünk Bukarestbe tizenkét kérvényt. Ebben benne van, hogy én, személyesen, ennek s ennek a gyermeknek az édesapja s édesanyja, kérem, hogy az V., VI., VII., VIII. osztályban magyarórákat is tartsanak. Ezt Béres András államtitkár úrnak adtuk át. Most várjuk a választ.

Az útiköltséget mi fizettük. Kolozsváron voltunk, s maradt még annyi pénzünk, s kölcsön is kértünk, és lementünk Bukarestbe. Nagyon nehezen érkeztünk haza. Elfogyott a pénzünk.

A minisztériumba könnyen bejutottunk.

Mi ’96 áprilisában már összeállítottunk egy listát a kérésekkel. Ezt beküldtük a tanfelügyelőségre. Nem feleltek semmit. Amikor láttuk, hogy nem felelnek, akkor beküldtük a minisztériumba. A miniszter úr kérte a tanfelügyelőséget, hogy vezessék be a magyarórát. A tanfelügyelőség azt mondta, hogy ezen a listán vannak olyan személyek, akik hatvan-hetven évesek, s nincs iskolás korú gyermekük. Aztán vannak olyanok is, akiknek olyan kicsik a gyermekeik, hogy még nem kell iskolába járniuk. Persze, ennek a listának az volt a célja, hogy lássák, a szülők támogatják, legyen magyaróra.

Hogy az iskolaigazgató, Costicã miféleképpen viselkedik? Régenben kinn van négy gyermek. Magyar iskolában. Megfenyegette a szülőket, hová vitték a gyermekeket, s miért nem adtak be kérvényt az iskolához, amikor elvitték őket.

Régenben vagyon egy plébános, aki taníttatja őket. Pakó Benedek.

Klézsében is nagy probléma lesz, ha megindul a magyaróra. A gyermekeket fenyegetik. Azokat is, akik vasárnap jőnek hozzám magyarul tanulni. Amikor elindítottam a tanítást, hárman voltak. Azután húszan is jöttek, legutóbb két leányka volt itt, úgy megijesztgették őket. Ebben a házban tartjuk az órákat. Hogy megy a tanítás? Egyszer megismertetem velük a betűket. Vagy négyszer-ötször. Aztán beszélünk a mássalhangzókról, a magánhangzókról, ilyesmiről. Elmagyarázom, hogy a magyar nyelvben nincsenek nemek. Én nem vagyok tanár, technikumot végeztem. Megtanítom őket énekelni. Szent énekeket, népdalokat. Én az öregektől tanultam ezeket, s loptam a könyvekből. Érdekes volt, hogy a gyermekek is tudtak énekeket.

A pappal sok problémám volt. Sokat beszélgettem vele. Õ úgy volt tanítva, hogy ne tartson a csángósággal s a magyarság felé. A régi kormány felé fordult. A mostanihoz nem. Én úgy értem, nem tudja, miről van szó. Hányszor mentünk le hezza! Mert aláírtunk olyan papírt is, hogy legyen magyar mise. Õ hívott. Mikor volt a szavazás. Engem nem hívtak meg. De elmentem. Volt ott egy Gábor nevezetű páter. Megfenyegettek, hogy vonjuk vissza az aláírásokat. De mindenki megtartotta az aláírását. A kiküldött páter azt mondta, arra legyünk büszkék, hogy románok vagyunk.

A hét végi órák, amiket én tartok, nem sokáig maradnak. A gyermekeket fenyegetik. Minek jőnek Dumához tanulni? A leánka, az én leánkám is el tudja mondani. Azt mondta a tanárnő, nagyon jó idegen nyelvet tanulni, de a magyar beszéd nem szép. Azt hazudták a szülőknek, hogy mi minden tárgyat magyarul akarunk taníttatni. A szülők ilyent nem akarnak. Ezt ők jól tudják. S azt is, hogy a nép visszavonja magát. Mégis összegyűlt tizenkét kérvény. Kell legyen valami belőle. Másképp nem volt probléma. A rendőrség nem jött fel. Most eltűntek azok az idők, amikor ilyent lehet tenni. Arról van szó, hogy vannak olyan erők, akik hátulról irányítják a dolgokat. Ijesztgetik a gyermekeket, a szülőket.

Klézséből hat vagy hét gyermek tanul most Csíkban. De összesen vannak vagy huszonötön. A bákói újság azt írta, hogy van olyan gyermek, aki elment Erdélybe tanulni, visszajött, és nem tud semmit. Persze, nem olyan gyermekről van szó, aki tanulni ment Erdélybe. Az édesanyja kiadódott oda, férjhez ment.

Négy évig volt ott. Olyan család volt, ahol nem értekeztek jól egymással, s akkor a mámókája visszahozta a gyermeket, s ott sem tanult, s itt sem. Olyan eset nem volt, hogy akik innen kimentek tanulni, azok visszajöttek volna. Akik innen kimentek jóakaratból, mind jól haladnak.

A Régenben tanuló gyermekek szüleit most, a minap hívatták le az iskolába. Azt mondták: hová vitted a gyermeket? Miért nem csináltál kérést, hogy merre viszed? Ha nem adsz egy kérést be, akkor megbüntetnek. Egymillió lejre. A szülők engem kérdeztek meg: András, mit csináljunk?

Azt mondtam, ha fizetni kell, hozd ide a papírt, s majd meglátjuk, mit csinálunk. Erre nincsen törvény.

Másképp az oktatás román nyelven is nagyon nehezen megy. Itt van a szomszédban egy iskola. Hogy működik? A tanárok ideérkeznek tíz óra előtt húsz perccel. Tizenegy húszkor, tizenkettőkor mennek el. Én nem tudom, ennyi idő alatt mit tudnak tanítani. Ebben a helyzetben van a somoskai iskola is. A pokolpataki is. Bákóból járnak ki. Jönnek a busszal. Reggel, amikor felérnek ide, már délre fordul az idő. Nem sietnek. Megisznak még egy kávét. Idevalósi leányka is van. Bákóban végzett tanítóképzőt. De amikor az igazgatót megkérdeztem, hány klézsei tanár s tanító van a községben, azt felelte románul, hogy van egy hercegkisasszony. Akinek az eszében az is megfordul, hogy a központi iskolában tanítson. Mondtam, neki van igaza, mert a törvény azt mondja, hogy ha egy falusi végzett, akkor elsőbbségi joga van, hogy a falujában tanítson. — Na, jó, jó, de nekem itt ne tanítson — mondotta az igazgató. Persze, ha ott lenne köztük, akkor mindent megtudna róluk. A központban is úgy van, ahányszor az igazgatóhoz jártunk, mindig volt egy pohár pálinka. Azt mondta, hogy én meg akarlak becsülni titeket. Én tisztellek. Én nem haragszom, hogy ti magyarórát akartok tartani. De legyen, akit tanítsatok. És ha más személy ment oda, akkor azt mondta: a magyar oktatásnak vége. El van határozva, hogy ebből ne legyen semmi.

A hét végi klézsei magyar oktatás kálváriájának ez csak a nyitánya. Duma András — írja róla „erpé” szignóval Erőss Péter a Moldvai Magyarság 1998. május—júniusi számában — amilyen ösztövér testalkatú, éppen olyan kemény és nyakas legény. (…) Nem hagyja magát, és nagyon jól teszi, viszont megdöbbenve csodálkozunk azon, hogy a koalícióban lévő „magyar párt”, az RMDSZ a klézseiek ügyét visszautalta a bákói tanfelügyelőség vezetőihez ahelyett, hogy egyenesen „érdekvédelmi szervezetünk” vette volna kezébe az ügyet, ami egyáltalán nem csak a klézseiek magyar ügye.

A közelmúltban (1998. május 9.) vezetőségi gyűlésre hívott össze a Moldvai Csángó-magyarok Szövetségének elnöke, Csicsó Antal. A szövetség bákói székházában tartott megbeszélésen a jelenlévőkkel ismertették a klézsei magyar oktatásért immár hónapok óta folyó szélmalomharc eddigi

fejleményeit. Egy maroknyi elszánt ember továbbra is magára hagyatottan küzd a balkáni hétfejű sárkánnyal. Kezdődhetne az anyanyelvű tanítás (mindjárt év vége van!) Petrás Incze János falujában, ha a megyei tanfelügyelőségtől Csicsó Antal megkapná a tanításhoz nélkülözhetetlen kinevezést. Azt viszont nem kapta meg mindannak ellenére, hogy „fentről”, Bukarestből rájuk telefonáltak.

Megjegyzendő, hogy ifjú Csicsó Antal történelem szakos diplomával is rendelkezik, amelyet a Szegedi Tanárképző Főiskolán szerzett, s ezt a két ország illetékes minisztériumainak ekvivalenciaegyezmény értelmében (is) el kellene ismerniük. De nem teszik. Sőt, amikor az RMDSZ új oktatásügyi minisztériumi államtitkára, dr. Kötő József hivatalosan felszólította a bákói tanfelügyelőséget a minisztériumi rendelet alkalmazására, ő nemes egyszerűséggel megtagadta azt. Emlékeztetjük az olvasót, hogy a csángó földi iskolákban tanítók döntő többségének nincs tanítói vagy tanári oklevele. A heti kétórás magyar oktatással szembeni ellenállás a moldvai magyarság mai állapotát jellemzi. Ehhez társulnak a magyar nyelvű mise visszaállításával kapcsolatos machinációk. Az említett lapszámból Pusztai Pál (Erőss J. Péter) írását idézzük: (A magyar nyelvű szentmise bevezetésének akadályai) A tanácskozás másik témája a pusztinai hívek 160 aláírással ellátott, a iaºi-i püspökségre címzett kérelme volt. Nem első próbálkozásuk, s úgy néz ki, nem is az utolsó. Első ízben 1991 augusztusában 200 aláírással ellátott beadványban kérelmezték a magyar nyelvű szertartás bevezetését templomukba. Duma Grigore akkori püspöki helyettes szekus módszerekkel végzett megfélemlítési akciói miatt és a helyi papok többségének alig rejtett sugallataira agresszivitás vetett véget a kérelmezésnek.

Idei beadványukban (1988) a pusztinai hívek leszögezték: tudatában vannak hovatartozásuk tisztázatlanságában, nem szeretnének politikai vagy egyházi vita tárgyává válni, de emlékeztetnek, hogy az újabb európai törvények, a művelődési hagyományok értelmében helyénvaló lenne, ha anyanyelvű egyházi szertartáson is részt vennének. Emlékeztették az egyházi hatóságokat arra is, hogy bár a század végét tapossuk, csángó földön csak titokban, magánházaknál celebrált magyar misét hallgathatnak. Úgy ítélték meg, kérésük nemcsak jogos, de kivitelezhető is, hisz a bukovinai lengyel katolikusoknak mindig is volt anyanyelvű miséjük. Levelüket azzal zárták, nem maradt más, mint addig fohászkodni Istenhez, amíg őszentsége engedélyezi a magyar nyelvű szentmise bevezetését a templomukban.

Mellőzzük most a pusztinai csángók Bákó-, Iaºi-, Bukarest-járásait a magyar szentmise ügyében, idézzük a iaºi-i püspökség válaszát Csicsó Antalnak: Tehát legyen világos mindörökre, határozott NEM ezekre a provokációkra, és jó volna az időt, energiát és anyagi forrásokat jobb és mindenki számára hasznosabb célokra fordítani.

Sylvester Lajos, erdely.ma

6

Obama jótékonységi célra fordítja a Nobel díjjal járó 1,4 millió dollárt – film

A Fehér Ház Szóvivője közölte, az Egyesült Államok elnöke jótékonysági célra fordítja a Nobel-békedíjjal járó összeg egészét, 1,4 millió dollárt.

Meglepődött és megilletődött, és az elismerést úgy tekinti, mint cselekvésre való felhívást a XXI. századi kihívások kezelésére, mondta Barack Obama pénteki rögtönzött sajtótájékoztatóján a neki ítélt Nobel-békedíjról. Obama úgy fogalmazott: nem érdemli meg, hogy a Nobel-békedíjjal kitüntetett meghatározó személyiségek társaságába került, és az elismerést nem saját érdemeinek elismeréseként kapta. Azt mondta, a díj azoknak a céloknak az elismerése, amelyek elérésére törekszik az Egyesült Államokban és a világon.

Obama előtt három amerikai elnök kapta meg a Nobel-békedíjat; hivatali ideje alatt Theodore Roosevelt 1906-ban és Woodrow Wilson 1919-ben, valamint Jimmy Carter mintegy két évtizeddel a Fehér Házból való távozása után, 2002-ben. Barack Obama decemberben Oslóban veszi át az elismerést.

Paprika Rádió , erdely.ma

Nézze meg Purger Tibor tudósítást Washingtonból, amely
a Duna Televízió Térkép című műsorában került képernyőre:

>