A hónap álhírei
Ami az (újság)hírekből (valahogy!?) kimaradt
Mióta megtanítottak olvasni, tudásszomjam olthatatlan. Ami csak szemüvegem elé kerül, mindenbe beleolvasok, igazi mindenevőként csámcsogok az ilyen-olyan híreken, ha van közöm hozzá, ha nincs. Csak úgy magánszorgalomból…
1
SARMASÁGI HÍRMONDÓ – 6. szám
Ha van valaki, aki nem olvassa ezt a színes-képes iskolaújságot, annak melegen ajánlom, hogy sürgősen pótolja ebbéli hiányosságát. Kellemesen langyos híreivel édesded, rózsaszín álomba ringatja a kedves olvasót. Nem szabad elriasztani az előfizetőket a durva valósággal.
Itt van mindjárt beszédes bizonyítéknak az „Isten veletek cimborák!” című cikk.
Színes fényképen mosolyognak a ballagó diákok, hallgatják meghatódva az igazgatók elbocsátó szép üzeneteit. Szép. Nagyon szép.
Kár, hogy ilyen rövid. Szívesen nézegettem volna pár pillanatfelvételt a banketti mulatságokról, az érettségi vizsgadrukkról.
Apropó(!) érettségi. Nagyon helyesen járt el a tudósító, mikor nagyvonalúan átsiklott az eredmények felett. Miért legyen ünneprontó?… Különben is: a diák és a szülő úgy is tudja, másnak meg mi köze hozzá, hogy a Sarmasági Iskolacsoport ezúttal is alulmúlta önmagát, és 18%-os promovabilitási remekével alighanem sikerrel pályázhat a Rekordok könyvébe. Aki meg nagyon kíváncsi, az – a mondás szerint is – hamar megöregszik.
(Ha valakit mégis érdekelne, idemásolom a sarmasagi.ro-ból:
SZILÁGYSÁG – 29. szám
Első oldalon tudósít az ügyes szerkesztő az idei kárásztelki&kémeri falunapokról.
Valósággal iszom magamba a lelkes, dicsérő szavakat, és megint ott vagyok én is a Vízválasztónál, az ünnepségek forgatagában, frissen csapolt, jéghideg sörrel a kezemben.
Igen, ott voltam, egy helybéli vállalkozó hívott meg. Még jó, hogy a cikkírót nem, mert biztos neki is elmondta volna (enyhén szólva) szokatlan élményeit a falunapok csúcspontjáról, a vállalkozók találkozójáról. Kíváncsi lettem volna, hogy írja meg…
Én nem voltam jelen, tehát ha nem pontos az élménybeszámoló, az főként a hírforrással vállvetve elfogyasztott sörmennyiségnek tudható be.
Nem vagyok újságíró, ezért bocs’ hogy nehézkes a sztorizás, tehát kezdjük a kályhánál:
A szervezőbizottság gondolt egy merészet, és hogy emeljék a rendezvény színvonalát, megszervezték a helyi és elszármazott vállalkozók találkozóját. Ügyes húzásnak tűnt, egész addig, míg az eseményt fel nem turbózták díszvendégekkel. Ott volt a kis megyénk teljes felhozatala politikusokból: különböző rendű és rangú tanácsosok, al- és főpolgármesterek, fő- és alelnökök, kis és nagy prefektus, képviselő, szenátor.
A házigazda szerepét betöltő kárásztelki polgármester nem győzte köszönteni őket, a hallgatóság pedig hallgatni a sok okos, melldöngető beszédet.
Eddig semmi különleges. Ugyanez a forgatókönyv minden egyes falunapon, de úgy látszik, egyes vállalkozóknak nincs idejük ilyen fájin helyekre járni, és nem ismerik az idevonatkozó protokoll-szabályokat, mert a későbbiekben igencsak kellemetlen helyzetbe hozták a porondmestert.
Már akkor kezdett fagyos lenni a kultúrotthon levegője, mikor az egyik civil hozzászóló nemes egyszerűséggel rákérdezett az előtte szónokoló politikusokra: maguk hol élnek, milyen sok jóról beszélnek, mialatt mi azt érezzük, hogy a vállalkozóknak (is) egyre nehezebb, egyre rosszabb?!
