3

Faragó Péter: Ellenzéki képviselő a minimumnál is kevesebbet tehet

A képviselőház tavaszi ülésszakának hangulatáról, az ellenzéki honatyák lehetőségeiről, koalícióról beszél Faragó Péter, az RMDSZ aradi képviselője.

– Kívülről úgy látszik, a parlament most csak a kormányrendeletek megszavazására hivatott. Miként érződik belülről?
– Nagyon is érződik, a kollégákkal sokat beszéltünk arról, hogy létezik egy visszahúzódás a törvénykezdeményezésekkel szemben, ugyanis a kormánypártok képviselői nehezítik ezek kidolgozását, menetét. Az elmúlt hónapok alatt egyértelművé vált számomra, hogy a parlamentben a kormányrendeletek minél gyorsabb átpasszírozása volt a cél, de úgy, hogy azokon egy betűt sem szabad változtatni, nemhogy belepiszkálni.Mindezt azzal indokolják, hogy a kormány egy válságkezelési stratégia alapján hozza meg döntéseit, és ezekbe a parlamentnek nem szabad beleszólnia.

Ezért aztán úgy érzem, a kormány szerint az általa, a minisztériumok által kidolgozott határozatok, normatívák az üdvözítőek, a választott képviselők ebbe ne szóljanak bele.

– Még a PD-L sem javasol, elfogadják ezt a megalázó helyzetet?
– Kénytelenek elfogadni, mert amikor egy-két dologban szembe mentek a kormánnyal, azonnal megideologizálták nekik, hogy most olyan időket élünk, amikor a kormány és annak döntései a követendő út. Például, februárban a költségvetés parlamenti vitájakor, amikor még mindenki új fiú volt, letettek módosító indítványokat, de aztán elmagyarázták nekik, hogy ezeket fölösleges fenntartani a plénumban. Így aztán ők sem tesznek mást, mint védik a kormány intézkedéseit, megtanulták, hogy ez a feladatuk, sajnos ezzel be is érik. Van egy pártfegyelem, de azért merem remélni, hogy ennél a későbbiekben ők is többet szeretnének.

– De egyéb törvénykezdeményezés sem izgatja őket?
– Sajnos nem. X miniszterük vezet egy bizonyos tárcát, és annak döntései sérthetetlenek. Biztos vagyok benne, hogy egy kávé mellett ők is duzzognak, forr az indulat bennük, ami előbb-utóbb fel is fog törni, de nyíltan, látványosan ezeket a javaslatokat soha egyetlen kormánypárt sem támadja.

– A PSD-nél is ekkora a fegyelem?
– Tökéletesen egyformán dolgoznak: felosztották egymás között az országot, mindenkinek megvannak a maga minisztériumai, és egyelőre a koalíció úgy működik, hogy a parlamentben támogatják a másik minisztériumainak elképzeléseit.

– A tévévitákból azért nem ez sugárzik, mert néha alaposan csépelik egymást.
– Ez az egymást szidják és becsmérlik dolog nem törvénytervezetek, rendeletek mentén történik, hanem inkább a Ridzi- vagy Nemirschi-bizottság környékén, inkább ezek miatt feszülnek ők egymásnak. A kormány döntéseiben, egy-két kivételtől eltekintve, maximális szolidaritást vállalnak egymással.

– Magyarán, csak személyes ügyeik miatt civakodnak, ha közérdekről van szó, hallgatnak?
– Igen, a közérdekben tökéletesen megegyeznek, követik a kiszabott csapásvonalat. Amikor viszont bármelyikük államfőjelöltjéről vagy Adrian Năstaséról van szó, akkor viszont pillanatok alatt felforrnak az indulatok.

– És személyes kapcsolatai az ellenzéknek a kormánypártokkal még vannak?
– Személyes kapcsolatok a PSD-s, PD-L-s kollégákkal, főként az Arad megyeiekkel megvannak és jók, de ezeket egyelőre nem tudtuk átkonvertálni haszonná közösségünk számára.

– Vagyis, ha valamelyik faluba kell víz, akkor olyan nincs, hogy az RMDSZ-es képviselő kézen fogja demokrata liberális kollégáját a megyéből, és közösen elintézik a minisztériumban?
– El lehet menni, de ezeket a döntéseket magasabb szinten hozzák meg, és tapasztalatom szerint 98 százalékban az ő prioritásaik alapján. Most ezek a játékszabályok. Lehet közösen beszélgetni, ötletelni, kitalálni jó dolgokat, de hogy azt közösen valósítsuk meg, politikailag nem fér bele.

–És önnek mekkora a játéktere, ha a választókerületének egyik polgármestere megkéri valamire?
– A játéktér annyira adott, hogy egy parlamenti képviselővel előbb vagy utóbb szóba állnak, és ami nem kerül pénzbe, az könnyen és gyorsan elintézhető: egy papír, egy információ, egy pályázat stádiuma, hibák kijavítása egy projektben. Ellenzéki parlamenti képviselő interpellálhat, amire választ is kap, de egy nagyobb összegű projekt elintézésében sajnos az ellenzéki képviselő a minimumnál is kevesebbet tehet.

– Mivel szokták megkeresni?
– Egyházak kértek több alkalommal dokumentumokat, polgármesteri megkeresések is voltak, amelyeknek utána tudtam járni, de komoly megvalósítással egyelőre egyetlen RMDSZ-képviselő sem dicsekedhet. Ami ellenben jó, hogy a korábban megkezdett, magyar érdekeltségű beruházások folytatódnak, sehonnan sem jelezték, hogy ezeket politikai okokból leállították volna.

– Ön szerint az elnökválasztásokat követően szétesik a koalíció?
– A jelek szerint és a racionalitás alapján is, függetlenül attól, ki nyeri az elnökválasztást, a koalíció szétesik. A mai romániai demokráciában nem járható út, hogy két kormánypárt van hatalmon, ráadásul mindkettő magát vezetésre teremtettnek érzi. Nem férnek el a csárdában, mert mindkettő rá akarja erőszakolni akaratát a másikra, s a másik meg érzi, hogy egész jövője rámehet erre. Hosszú távon a belső párharcban alulmaradó párt veszít. És szerintem, amúgy sincs szüksége az országnak egy 75 százalékos támogatottságot élvező monstrum-kormányra. Sokkal gördülékenyebben dolgozna egy nagyobb és egy kisebb párt.

Irházi János
nyugatijelen.com ,erdely.ma

admin
 

  • MPPs szerint:

    Ezt megmondtad vaze:nincs szüksége az országnak egy 75 százalékos támogatottságot élvező kormányra!!!!!!
    Pfuj!Mindjárt lehánylak!
    A múlt mandátumban a kormányotok minden tehetetlenségét a vékony parlamenti támogatottságra fogtátok. Azért nem tudtátok az ország és a magyarság szekerét kinyomni a szarból.Persze ez a ti limuzinjaitokat nem érintette…
    Ha holnap behívnának benneteket a kormányba te biztos ellene szavaznál, mert ugyebár 75+8 százalékos támogatottsá már valóságos istencsapás!?
    Az egy nagypárt(számotokra tökmindegy melyik!)+udemeráj mégfaszább lenne,igaz?
    Úgy biztosan neked is jutna egy tejfölös köcsög.Meg egy jó pár nyámodnak.
    A kérdeződnek (irházi vagy szarházi?) pedig ajánlom,minthogy ilyen riportot írjon inkább csókolja meg a lapos üiepedet,és a tőled kapott munkabérrel törölje le a nyálát!
    Pfuj! Pfuj! Pfuj!

  • MPPs2 szerint:

    Bocs a blogolvasóktól a trágárságokért, de ez az angyalképű nagyon kihozott a sodromból az áhitatos maszlagaival.
    Hogy szurkol a koalició szétesésének!…
    Meg se parittyázza, hogy az, ki tudja meddig tartó politikai válsághoz vezetne. Pont az hiányozna még nekünk,halandóknak a gazdasági trutymó mellé.
    Persze mindez őt-őket nem érinti. Ha esik, ha fúj, a képviselői székük még három évig biztosítja az ideális feltételeket a bóbiskoláshoz.
    …A szavazóik szégyenére…

  • >