Keresztülkarikázik Európán – a dévai gyerekeknek gyűjt

Fotó: iwiw.hu

A kolozsvári Kereki László Levente háromezer kilométeres kerékpárútra kerekedett föl. A végállomás Amszterdam lesz. A 25 éves fiatalember a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett dévai gyermekotthonban nevelkedő árvák, hátrányos helyzetű gyermekek javára gyűjt az akció során.

A nagy utazás tegnap kezdődött. Kolozsvárról indult, este fél tíz körül toppant be Váradra speciális, nagybátyja segítségével elkészített utánfutós kerékpárjával. Úgy volt, hogy délután már begurul a Körös-parti városba, ám másképpen alakultak a dolgok, így csak estére érkezett meg. A következő nagyobb megállója Budapesten lesz.

A fiatalember blogján ekként fogalmazta meg célját: „A nevem Kereki László Levente, vagy csak simán Lefty, nagyon régi, talán életre szóló becenév. 25 éves, kolozsvári, másodéves építőmérnöki hallgató vagyok a Kolozsvári Műszaki Egyetemen.

Az alapötlet (ami szép kis tervvé gyarapodott): egy európai biciklitúrát összehozni. Kiindulópontként Kolozsvár szerepel, átgurulok Budapestre, innen pedig a Duna folyását követve eltekerek a forrásáig, azaz a Feketeerdőig, ami Németország déli részén található, Donaueschingen városka szomszédságában. A nagyobb városok közül érinteném Pozsonyt, Ausztriában Bécs és Linz városát, majd német területen a következőket: Passau, Regensburg, Ingolstadt, Ulm és végül Donaueschingen. Ez utazásom első szakasza, amely 1600 km körüli utazást foglal magába, és nagyjából 11 nap szükségeltetik a megtevésére saját számításaim szerint.

Arra gondoltam, de jó lenne nyugati országokat és városokat bringával is meglátogatni, felfedezni mindazon rejtett szépséget, ami csak bringás szemnek adatik meg, hogy megcsodálhassa. Így hát úgy határoztam: nekivágok az ismeretlennek, és irány a „vadnyugat”! Kezdetnek ott van Svájc, a maga csodás tájaival, valóságos földi paradicsom. A Duna forrásától alig 3-4 órányi tekerésre fekszik a főváros, Zürich. Basel városát sem hagyom ki. Ezek után meg irány észak, Strasbourg, Luxemburg, Brüsszel, Antwerpen, Rotterdam – és utazásom végállomásaként Amsterdam. Ez a második szakasz 1100 km hosszú, és 9 napot vesz igénybe. Ezek szerint az össztáv 2700 km és közel három hetes tekerés.”

Úgy határozott: a biciklitúra során összeköti a kellemest a hasznossal, és gyűjtési akciót szervez a dévai gyermekotthon javára. Ismervén Böjte Csaba ferences atya tevékenységét, az árvák megsegítése lett Kerekinek is a prioritása, szívügye. Fölvette a kapcsolatot az alapítvány ügyvezető igazgatójával, aki örvendett az ötletnek. Az alapítvány támogatásával indult el a nagy útra.

Reméli, sikerrel jár a vállalkozása, és sok szép emléket is összegyűjt a tervezett három hétben.

Tóth Hajnal, Reggeli Újság,erdely.ma

admin
 

>