""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

A decentralizáció kártyavára

„Gyásztábla” Csíkszeredában

Romániában időről időre fellángol a varázsszóként emlegetett decentralizáció láza, holott ennek valós tartalmát, honi tájainkon, még a nyelvészek sem tudnák megfejteni. Ez az a fogalom, amiről mindenkinek más jut eszébe. A most éppen hatalmon levő kormánypártoknak például az, hogy a bukaresti hivatalok után vidéki aktivistáikat is jól fizető állásokhoz juttassák minden megyében. Ezzel a Băsescu államfő által oly sokat hangoztatott szólam, miszerint Caracalnak és Csíkszeredának is ugyanolyan autonómia kell, nagyjából ki is merül. A négyévenként vagy gyakrabban átrendeződő hazai politikai prérin ennyire futja a jól hangzó szlogenből.

Most már bizonyos, hogy Caracal és Csíkszereda összehasonlításában az is benne van, hogy mindkét városban, mindkét megyében attól lesz egyforma az „autonómia”, ha az állami intézmények élén román vezetők állnak. A Székelyföldön ezek majd magabiztos kézzel takarítanak az alacsonyabb beosztású magyar vezetők között is. Maholnap csak a kapus, a sofőr, és a hasonló súlyú állások maradjanak magyar kézben. Băsescunak tehát mégiscsak megvalósul saját bejáratú autonómiája.

Az igazi decentralizáció mese habbal. Dehogy akarja a mindenkori román hatalom kiengedni a kezéből a helyi román döntéshozás gyeplőjét. Az úgynevezett „helyi autonómia” csak annyiban teljesedhet ki, amennyiben a bukaresti hatalom helyi nyúlványainak elegendő beleszólása marad a magyar lakta vidékek életébe. Ez a politikai széljárástól függően változhat, a rendszer jelenlegi felépítésében azonban még a legkedvezőbb körülmények sem kielégítőek az erdélyi magyarság számára. Gondoljunk bele: mikor lesz még az RMDSZ olyan helyzetben, hogy egy PNL nagyságú párttal kormányozza Romániát? Ha számba vesszük az elmúlt kormányzás éveinek helyi hozományát, hamar kiderül, hogy a magyar közösség elvárásaihoz képest igencsak szerényre sikeredett. Ha csupán a magyar lakta vidékek állami intézményeinek a vezetőstruktúráját vesszük számba, már önmagában elképesztő, hogy a 85 százalékban magyar többségű Hargita megyében a vezetők fele sem magyar. A rendőrség, az ügyészség és a bíróság személyi összetételében a magyarság részaránya ennél sokkal kisebb, szinte elenyésző. Ha tovább vizsgálódnánk a tömbmegyéktől a szórvány irányába, részvételi arányunk még kiábrándítóbb képet festene.

Egyértelmű, hogy ez a rendszer, amely 1990 óta alakult ki, teljesem kiszolgáltatottá teszi a helyi közösségeket, elsősorban a romániai magyarságot. Hiába a kormányzásban való évtizedes részvétel, mert a gondjainkra adott kezelés csak tüneti, és amint a „gyógyszert” megvonják, a közösség állapota rögtön súlyosbodik. Az RMDSZ által meghirdetett „kis lépések politikájának” teljes csődje ez: amint kikerül a hatalomból, az erdélyi magyarság látszat-közigazgatása, látszatépítménye kártyavárként omlik össze. Világos, hogy ez az út nem járható. Ha négy év múlva, kedvezőbb politikai széljárással, ismét kormányközelbe kerül az RMDSZ, és újraosztják a székelyföldi közintézmények vezető tisztségeit, attól lesz hangos az ország és Európa, hogy ismét elüldözik „ősi földjükről” a románokat. És akkor már nem ötven százalék lesz a vezetői tisztségek magyar aránya Hargita megyében, hanem mondjuk harminc, nehogy a románok visítása túl sokat ártson a közös kormányzásnak.

Legfontosabb célkitűzéseinkben, húsz év után, végre egyetért az erdélyi magyarság: autonómia nélkül nem lehet tovább lépni, nem lehet építkezni, nem lehet magyar jövőt biztosítani Erdélyben gyerekeinknek. Az autonómiát nem lehet kormányzati aprópénzre, útépítésre, vagy egy-egy állami hivatal vezetői tisztségére konvertálni. Ha nincs helyi, közigazgatási vagy kulturális autonómiánk, akkor Romániában maholnap semmink nincs, mert a román politika kiszorításunkra, felszámolásunkra törekszik. Ha nincs törvényileg szabályozott, teljes körű beleszólásunk ügyeink rendezésébe, akkor Băsescu és a többi román politikus által „caracali és csíkszeredai” autonómiának hazudott megoldások határozzák meg életünket, keserítik hétköznapjainkat, alázzák meg gyerekeinket az iskolában.

Az erdélyi magyarságnak nem egy-egy magyar intézményvezetői státus kell, hanem az önrendelkezés joga. Ha ebben az erdélyi magyar politikai paletta minden szereplője egyetért, akkor választási kampányoktól függetlenül adott a közös cél, aminek kiharcolásához eszközeink is lesznek.

Makkay József
Erdélyi Napló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák