""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

A 80 éves Kányádi Sándort ünnepli az irodalom

„pedig volna még
volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről

a hegyekről a folyókról
égről földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről

amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas

egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még”

80 éve, 1929. május 10-én született Nagygalambfalván, Hargita megyében Kányádi Sándor, a magyar és az erdélyi modern líra sajátos hangvételű képviselője. A Kossuth-díjas és Herder-díjas kolozsvári költő mindenki másnál érzékletesebben jeleníti meg a határon túli magyarság létproblémáit, az egyetemes magyarság sorskérdéseit. A Duna Televízió május 10-én és 11-én Kányádi-emléknapot tart az erdélyi származású alkotó tiszteletére.

A népköltészetben gyökerező hang és a megtartó közösséghez fűződő hűség – ez jellemzi Kányádi Sándor műveit, aki azt vallja: az egész magyar nyelvközösségnek ír.

„A magyar olvasó a legfontosabb. Senki más. Ennél se fönnebb, se lennebb nem adom. Ha szerencséje van az embernek, akkor még lehet nem magyar olvasó is. Azt is jelenthetem, hogy az is van…”

A Duna Televízió két napos ünnepi műsorfolyammal köszönti a 80 éves költőt. Vasárnap és hétfőn versek, mesék láthatók, hallhatók a csatorna programján, a Kívánságkosárban pedig a Gryllus testvérek énekelnek Kányádi verseket, gyermekek festenek, rajzolnak Kányádi meséket. Felidézünk régi születésnapokat, valamint a Táncoló parázs című portréműsort is láthatják nézőink hétfő este 9.00 órakor.

„A vers az, amit mondani kell” című sorozat egyik 2006-os adásának vendége Kányádi Sándor volt. Az akkor készült beszélgetést most újra vetíti a Duna Televízió. A Kikötő szintén a neves alkotóval foglalkozik: beszámolunk arról, milyen sokan jöttek el a világ minden tájáról, hogy születésnapja alkalmából Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntsék a mai magyar költészet egyik legnagyobb alakját.

A Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztői a teljes májusi számot a 80 éves Kányádi Sándor tiszteletére állították össze. Az ünnepi szám borítójára a Szász Endre festette Kányádi-portré került, az írásokat Kányádi szekus-dossziéjának lapjaival, eredeti kéziratokkal illusztrálták, a vele készített mélyinterjút pedig a családi albumból válogatott fényképekkel.

Balázs Imre József Egy bezúzott kötet címmel a Kányádi-költészet alakulástörténetét tárja elénk, Cseke Péter Szavaink vándorköszörűse címmel méltatja az ünnepeltet, egy Kányádi-találkozón elhangzott mi a vers kérdés és arra adott válasz hatását idézi. Kántor Lajos a kolozsvári költő néven ír Kányádiról, de mindjárt az első mondatban tisztázza a címként választott jelző miatt. Hisz a Kányádi-lírában is nyomon követhetők a kolozsvári helyszínek, ugyanis közel hat évtizeden át élt a kincses városban. Pomogáts Béla a barátságból fakadó tiszteletét közösségi és történelmi tanúságtételű Kányádi-költemények felidézésével fejezi ki. Emlékeket idéz Toró Tibor, Láng Gusztáv, Molnár Vilmos, és ugyancsak Kányádit köszönti Albonczy László, Bogdán László, Farkas Árpád, Fekete Vince, Ferencz Imre, Iancu Laura, Lackfi János, Lövétei Lázár László. Az ünnepi szám mélyre szántó interjút is közöl, amely nem száraz kérdések és válaszok egymásutánjából áll, hanem őszinte, baráti beszélgetésre hívja az olvasót. Vershitet nem cseréltem. Soha! címmel osztja meg az olvasóval Ferenczes István a beszélgetésen elhangzottakat.

Mindjárt az elején megtudjuk, hogy bár 1929. május 10-én született, hivatalosan 11-ére jegyezhették be, hogy ne essen egybe a születésnapja a román király születésének napjával. Olvashatunk továbbá a nagygalambfalvi emlékeiről, hogy hogyan emlékszik vissza a korán elvesztett szüleire, az udvarhelyi évekre, Tompa Lászlóra, Páskándira, első verseire, az egyetemi évekre, szerelmére Magdolnára, fiatalkori házaséveikre, a gyulafehérvári egyházi esküvőjükre, Márton Áron püspökre, a lehallgatásokra, a félelmekre, a kiábrándulásokra, 56-ra, illetve az egymást követő kötetekre…

A Székelyföld májusi lapszámának végére érve már úgy érezhetjük, a sokak által személyesen is, de még többek által csak versein és olvasótalálkozóin keresztül ismert Kányádi Sándor szép ajándékot kap a Székelyföldtől. Igaz, hogy a Magyar Irodalomtörténeti Társaság nemrégiben a Babits Mihály Alkotói Emlékdíjat adta át neki, Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke úgy fogalmazott, hogy mivel a költők népe vagyunk, Kányádi születésnapján nemzetünket, magyarságunkat, történelmünket is köszöntjük. Köszöntő szavak egész sora vette körbe a költőt az elmúlt hetekben, hónapokban, verseit szavalták és dalolták, számos helyen említették a Kossuth-, Herder-, Magyar Örökség-díjait, ugyancsak idén vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, mégis úgy hiszem, e Székelyföld-szám a díjakkal egyenrangú helyre kerül Kányádi Sándor polcán.

„Megjártam bár a történelmet,/ konok vagyok, konokabb, mint a gyermek,/ kinek apja hiába magyarázza,/ hogy nem labda a hold,/ konok, ki ha százszor meglakolt,/ százegyedszer is a könyörtelen/ igazat keresem./ Ez a kenyerem.” – vallja a költő az 1963-ban írt, Harmat a csillagon című versében. Dacolt ő a rendszerrel, a világgal, és dacoljon még az idővel, csak az őt továbbra is írásra sarkalló pályatársaival, barátaival ne!

Duna Televízió / Honline

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák