""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

,,A magyar nyelv kiszolgáltatott helyzetben van”

Gazda József nyugalmazott tanár, író vehette át idén az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének Sütő András Nyelvőrzés Díját. A szövetség évente olyan személynek ítéli oda a díjat, aki az erdélyi magyar nyelv védelmében, az anyanyelvi műveltség terjesztésében, és az anyanyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeket. A kitüntetett önként vállalt küldetésként határozta meg munkáját, és arra kérte a díjátadáson jelenlevőket, hogy ápolják a magyar nyelvet, mint fogalmazott: „a magyar nyelv kiszolgáltatott helyzetben van Erdélyben, ordasok törnek rá, mert ebben az országban minden nap tudomásunkra hozzák, és éreztetik velünk, hogy másodlagos nyelvet beszélünk”. Gazda Józseffel a díjátadás után készült az alábbi interjú.

– Miként fogadta az elismerést?
– Az elismerés nyilván mindig jólesik az embernek, de abszolút váratlanul, meglepetésként ért a díj. Azt, hogy rászolgáltam-e, nyilván, nem én állapítom meg, hanem azok, akik kiválasztottak, és úgy gondolták rászolgáltam erre az elismerésre. A rászolgálás annyiban történt meg, hogy az ember végzi a dolgát, ahogy tudja.

– Életének java részét Kőrösi Csoma Sándor közelében, a Csomakőrös melletti Kovásznán élte le, ezzel magyarázható elhivatottsága a nagy kutató munkássága iránt?
– Én sohasem gondoltam arra, hogy azért teszem azt, amit teszek, mert Kőrösi Csoma Sándor szülőföldje közelében vagyok, hanem azért, mert az ember számára a sors a feladatot kijelöli, és nekem az az elvem, erkölcsi belső parancsolatom, hogy a munkát el kell végezni. A munka az mindig adódik, jön, a munkát nem én keresem meg, hanem a munka keres meg engem. Úgy adta a sors, hogy 1964 óta Kovásznán, Csomakőröstől közel három kilométerre tanítottam, de akkor, a régi rendszer idején ez csak tudatilag élt bennünk, végeztük a dolgunkat, ahogy tudtuk, és közben, abban az időben szobrot is állított a magyar közösség. Az én feladataim ettől függetlenül adódtak, és amikor a 89-es fordulat bekövetkezett, akkor merült fel a gondolat, hogy ha már itt élünk, akkor létre kell hozni egy művelődési egyesületet, amelyik felvállalja a magyar kultúra ébren tartását. Úgy éreztük, hogy nem csak Kőrösi Csoma emlékének ápolása, megörökítése a feladatunk, hanem az is, hogy a magyar kultúrát a szülőföldön ébren tartsuk. Annál is inkább erre szükség van, mert a ’77-es földrengés lerombolta a művelődési házunkat, és azóta alkalmi hajléka van a kultúrának Kovásznán, nincs egy megfelelő épület színházi előadások megtartására. A diákszínpadot hajdanán, a Ceausescu-rendszer alatt én éltettem, működtettem, tehát a helyzet hozta mindig, hogy mit kell tenni. Tamási Áron Énekes madarát 106-szor adtuk elő, közben le is tiltották az előadást, de mindezek ellenére Erdély falujáró, szórványjáró népszínháza voltunk. Tehát adatott a feladat, amelyet el kellett végezni.

– Ön minden év tavaszán megszervezi a Csoma-napokat, mely élteti Kőrösi Csoma Sándor emlékét, lankadatlanul, szinte megszállottan teszi ezt immár 20 éve. Megéri?
– Kétféle választ adhatok. Megéri, olyan értelemben, hogy kell ezt csinálni, ébren kell tartani a Csoma-kutatást, de hát ehhez kellett Kőrösi Csoma Sándor is, akit érdemes kutatni. Másrészt, azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Csoma Egyesület ügyeinek anyagi fenntartása, szervezése, kötetek megjelentetése legalább három hónapját felveszi az esztendőnek. És, ha lázadozó hangulatomban vagyok, akkor felteszem néha a kérdést, hogy meg vagyok én büntetve, mert, mint egy rabszolga ezekkel foglalkozom, holott volna egyéb dolgom is. Nem azért lázadozom, mert szeretnék hanyatt fekve tévét nézni, hanem azért, mert feszít más munka, és attól kell elvenni az időt. De mégis azt mondom, megéri.

– Úgy fogalmazott a díj átvétele után, hogy olyan csodálatos a pedagógusi pálya, hogy minden nap ünneplő ruhában kellene a katedra elé lépni. Ön szerint a mostani magyartanárok küldetésként élik meg munkájukat?
– Erről én ítéletet azért nem mondhatok, mert nem látom közvetlen közelről a tanári munkát. Meg vagyok győződve, hogy sok küldetéses ember van a mai tanárok között, de azt is néha látom, hogy vannak olyanok, akiknek valószínű tökmindegy, hogy mozi- vagy színházi pénztáros, fejőnő, elárusítónő, vagy bármi a foglalkozásuk. Vannak olyanok, akik egyszerű kenyérkereső mesterségnek tekintik ezt a munkát, és én ez ellen megint lázadozom. Most, amilyen helyzetben van a magyarság szerte az egész Kárpát-medencében, itt nemcsak a magyartanárnak, hanem a magyar nyelven tanító fizika-, földrajz-, vagy bármilyen tanárnak misszióként kellene megélnie a feladatát. Az országunkat szétdarabolták, a szülőföldünkön idegenként kell éljünk, a nyelvünk másodrangú nyelv, ilyen helyzetben nekünk kell ébren tartanunk egy pusztulásra ítélt nemzetet, nekünk kell hitet adnunk a gyerekeknek, hogy érdemes magyarnak lenni, meg kell maradni magyarnak, és szembe kell menni az árral, mert egy ár akar elsodorni bennünket. Én úgy látom, az össztanári testületek alig 10-15 százaléka tudja azt, hogy ez egy misszionáriusi feladat, 85 százaléka egyszerűen csak, mint a taposómalomban végzi a munkáját jól vagy rosszul. Én ez ellen tiltakozom, mert a magyar kultúra lánggyújtóinak, ébren tartóinak kellene lennünk, hiszen a magyar és az egyetemes műveltséget adjuk tovább, ezért küldetésnek kellene tekintenie a munkáját minden egyes pedagógusnak. Szégyellje magát az, aki egyszerűen kihúzza magát ez alól, és nemcsak hogy a küldetésességet nem vállalja, hanem unalommal és utálattal végzi a munkáját. A magyar pedagógusok misszionáriusnak kellene érezzék magukat, és hittel, szeretettel, lángolással végezniük a feladatukat. Nagyon szép Szent-Györgyi Albert gondolata, hogy a gyermekek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell gyújtani. A fiatalokban fel kellene gyújtani a tudás utáni vágyat, a nemzet iránti felelősségtudat vágyát, és fel kellene ébreszteni bennük a nemzetnek adni akarás kötelességtudatát.

Ludvig Nagy Zsuzsanna
http://www.geocities.com/gobevilag/harch0904.htm#hir042901

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák