""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Akié a föld, azé az ország

Molnár Dezső borsi gazda tizenöt esztendeje földművelésből él. Búzát termel a falu határában levő három hektáron, ami szerinte az övé, de papíron mégsem az. Ugyanis több mint egy éve harcol azért, hogy jogszerűen, a papírforma szerint is megkapja azt a területet, ami jár neki, ám úgy tűnik, elég szövevényes dolog manapság Borson az ilyesmi. (Tegyük hozzá: Erdély- és Partium-szerte az, mesélik azok a kollégák, romániai magyar újságírók, akik folyamatosan szembesülnek ilyen esetekkel 1990 óta, amikor megindult a végeláthatatlannak tűnő újkori „földreform”.)

„Mikor a faluban visszakaptuk a földeket, nekünk is jutott 68 árnyi terület – magyarázza Molnár. – Már akkor eldöntöttük, művelni fogjuk ezt a földet, ahogy apáink, nagyapáink tették. A nekünk járó földrész a 120-as parcella, a telekkönyv szerint a 665/2-es darab volt, ám hamar kiderült, hogy úgymond „véletlen tévedésből” a nekünk kiosztott földdarabot más nevére írták. Azonnal mentem reklamálni, mire mondták, hogy nyugodjak meg, tényleg valami hiba történt, amit a tanácsiak néztek el, s nem veszi el azt a földet tőlünk senki. S mindent megtesznek, hogy mihamarabb papíron is tisztázódjanak a birtokviszonyok. Bátori Géza polgármester ezt megígérte nekem, igaz, ez szóbeli ígéret volt, de én bíztam benne. Az idő azonban egyre múlt, s hiába reklamáltam, nem akaródzott helyrehozni az úgymond hibás bejegyzést. De aztán már előálltak olyan javaslatokkal, hogy adnak valahol máshol földet ahelyett, amin gazdálkodom, persze egytől egyig gyenge minőségű parlagföldeket, szóval olyan rossz ajánlatokat kaptam, amilyeneket egy búzatermelő gazda nem fogadhat el, ha van egy csepp esze. Amikor elkezdődött Borson a földek eladása, ha jól emlékszem, nyolcvan helyi lakos adta el a visszaszerzett parcelláját. Egy külföldi vállalkozó megbízásából vásárolták fel valakik a földterületeket, s hát bizony áron alul. Négy eurót kínáltak egy négyzetméter földért, ami testvérek között is megér nyolc eurót. Azt hiszem, sokféle módon befolyásolták itt a gazdákat, hogy adják el a földjüket. Ne menjünk bele, mert csúnya történet… De ez mindenkinek a saját dolga, mint ahogy az meg az én dolgom, hogy nem adom el azt a földet, amit művelek, amiből élek az egész családommal, s főleg nem áron alul. A földemnek a nevemre írása még most sem történt meg, sok mese, hintáztatás után már azt is mondták, elkallódtak az okmányaim, de ha mégis eladnám a földet, akkor ingyen megcsinálnak nekem minden átíratási dolgot. Számtalanszor voltam a polgármesternél, az önkormányzatnál, de soha nem kaptam se konkrét megoldást, se megfelelő ajánlatot. Manapság, amikor annyit mondják, hogy a helyi gazdákat rá kell venni a földművelésre, nem értem, kinek is játszanak azok, akik nem nekünk adják jogosan vissza, hanem külföldi üzletembernek játsszák át a földjeinket?”

A tíz éve halott gazda csodálatos feltámadása

Nem mindennapi csoda történt a borsi önkormányzat okmányokkal foglalkozó részlegén, állapíthattuk meg. Ezt bonyolultabban akár csodálatos feltámadásnak, racionálisabban viszont egyszerűen okirat-hamisításnak vagy hivatali mulasztásnak nevezhetjük. Történik ugyanis, hogy Rácz Dezső borsi gazdálkodó (Molnár nagyapja) 2006-ban bead egy kézzel kitöltött kérelmet a családi parcella kapcsán a borsi önkormányzatnak, amit a hivatal kivizsgált s még aznap választ is adott rá. A dolog szépséghibája „mindössze” annyi, hogy Rácz tizennégy esztendővel azelőtt, hogy beadta kézzel írott kérelmét, meghalt. S nem valószínű, hogy a túlvilágról visszatérve bármit is írt volna. Az viszont hihetőbb, hogy a borsi önkormányzat hivatalnokai figyelmetlenséget vagy mulasztást követtek el. Mikor a szóban forgó halotti bizonyítványnak s a kérelmeknek a másolatát megmutattuk Bátorinak, csak annyit válaszolt, nem tud ellenőrizni minden olyan okmányt, amit aláír. Hány kérelem zúdul naponta egy 3400 lelket számláló község hivatalnokaira, persze mi sem tudjuk, de nem valószínű, hogy kérelmek százaival kell itt megharcoljanak nap mint nap az illetékesek. Az viszont furcsa, hogy a 2006. augusztus 18-án beadott kérvényre (a tizennégy éve halott gazda „saját kezűleg” írt és aláírt beadványára) még aznap megérkezett az önkormányzat válasza, tehát a hivatalnokoknak emlékezniük kellett volna, ki adta ezt le, de az is lehet, nem jártak utána, mit is hagynak jóvá. Tehát vagy elhitték, hogy Rácz Dezső mégsem halt meg, vagy valakik egyszerűen – akár hanyagságból, akár tudatosan – elnéztek, esetleg támogattak egy okirat-hamisítást.

Úrhatnám kiskirály vagy előrelátó üzletember?

A közel két évtizede hivatalban lévő borsi polgármester, Bátori Géza, noha volt már arra is eset, hogy nem fogadta szívesen a Reggeli Újság jelenlétét az ottani eseményeken, ezúttal nem volt elutasító. Viszont nem is titkolta, hogy haragszik Molnárra, hiszen mint mondta, szerinte a hadakozó gazdát nem is a földhöz való ragaszkodás vezérli, hanem egyszerűen több, azaz sok pénzt akar szerezni „cirkuszolásával”. Arra kérdésre, mit szól az elöljáró ahhoz, hogy többen is állítják, hogy zsarnokoskodik, embereket félemlít meg, azt a választ kaptuk, ezek csak nevetséges vádak, hiszen ha ő ilyen erőszakos maffiavezér lenne, valószínűleg nem választották volna újra polgármesterré. Azt is hozzáfűzte, a közösség érdekeit védve szólt bele, ha beleszólt egyáltalán a parcellák adás-vételébe, ugyanis szerinte az ipari park létrejötte sokkal nagyobb hasznot hoz Borsnak, mint a kisgazdálkodás. Nem bántott soha senkit, hangsúlyozta többször, és semmiféle bosszúálló szándék nincs benne.

Ezek után talán véletlen, hogy Molnár Dezső látogatásunk után pár nappal kapott egy felszólítást a borsi önkormányzattól, hogy azonnal bontsa le évek óta meglévő garázsát, mert az elvesz egy méternyit a község, amúgy parlagon levő, árok menti területéből. Lehet, hogy véletlen ez a hirtelen intézkedés, s nem is Bátori akart ily módon az orrára koppintani a fenekedő gazdának, mint ez utóbbi gondolja? Molnár elmondta, le fogja bontani a kérdéses garázst, ne mondják, nem tiszteli a törvényeket. Azonban már csak ezért is elvárja, ha ő figyelembe vesz egy félméternyit az önkormányzat területéből, úgy az ő parcelláját is vegyék végre figyelembe, s adják vissza neki, ahogy azt a restitúciós törvények előírják.

Akik önhibájukon kívül pereskedni kényszerülnek

A borsi polgármesternek, mióta csak tart ez a Molnár Dezső-féle telekbotrány, az volt az elsődleges érve, hogy mindez „egyetlen, különc” ember cirkuszolása. Az elöljáró azonban igencsak csodálkozott volna (vagy nem?), ha ott lett volna, amikor pár nappal ezelőtt több borsi panaszos kereste fel szerkesztőségünket azzal, hogy elégedetlenek azokkal az eljárásokkal, amelyek a Bátori-éra óta dívnak a határ menti községben. A hozzánk fordult emberek egytől egyig kifogásolták az egész borsi önkormányzatnak a emberekhez, a polgárokhoz való viszonyulását. Többen elmondták, hogy Bátori Géza afféle kiskirályként, tulipános mindenhatóként fenyegeti és félemlíti meg az embereket a községben. Varga Zoltán idős borsi gazda, akinek szintén több földügyben gyűlt meg a baja a borsi önkormányzattal, azt állította, hogy az RMDSZ színeiben uralkodó polgármester feudális kényúri modorban ígérte meg neki, hogy „kiveri a fogát”, mikor kifogásolni merte a földterületével kapcsolatos ügyintézést. Fazekas András szentjánosi vállalkozó viszont nem földügyben panaszkodott Bátorira. Mint elmondta, az ő szállítási vállalata akarta felvállalni azt a szolgáltatást, mely révén naponta több járat közlekedett volna a Borshoz tartozó falvak és Nagyvárad között. Fazekas szerint Bátori azért is indított ellene bosszúhadjáratot, mert azt hiszi, ő nyilatkozott a polgármester viselt dolgairól, állítólagos visszaéléseiről egy román lapnak. Márpedig ez nem igaz, állítja a dühös vállalkozó, ő soha nem nyilatkozott román lapoknak. Első eset, hogy tehetetlenségében felkereste a Bihar megyei független magyar napilapot, a Reggeli Újságot, bízva abban, hogy ez a sajtóorgánum a kisemberek érveit, véleményét is közzé meri tenni, nemcsak a fejesekét. Bátori állítólag nem is titkolja az emberek előtt, hogy a másik magyar napilap, a Bihari Napló egyes munkatársaihoz régi, „haveri” viszony, cimboraság fűzi, s ez egyfajta védettséget ad neki a magyar közvélemény előtt, amely közvélemény nagyon is tisztában van az említett lap politikai elkötelezettségével. Summa summarum, a szokott panaszok hangzanak el kórusban: hivatali pozícióval való visszaélés, fenyegetőzés, a buszjáratra kiírt pályázat megbundázása. „Mikor pedig védtem az igazamat – magyarázza Fazekas, – Bátori csak rám ordított, hogy mars innen! Hát nem vagyok én az ő kutyája, becsületes, törvénytisztelő ember vagyok, honnan veszi magának a jogot s a bátorságot, hogy így beszéljen velem? Ő, akinek az lenne a dolga, hogy a községének a tősgyökeres lakóit védje, s ne idegeneknek játsszon át mindent, földet, vállalkozásokat!?”

Ami Bors község buszjáratait illeti, mint utánanéztünk, pillanatnyilag nem éppen az EU-szabványok szerint működnek. Fazekas szerint őt megakadályozták abban, hogy kiépítsen egy olyan közlekedési hálózatot, mely fokozatosan fejlődve biztosította volna a munkások, iskolások városba jutását. Szentjánoson pillanatnyilag sincs például kijelölt, biztonságos buszmegálló. A buszra várók a forgalmas országút szélén ácsorognak, ami főleg az iskolások esetében igencsak veszélyes.

Másik panaszosunk, Kiss Irma elmondja az ő családja 46 ár földre jogosult, azonban hiába van rendben minden ezt igazoló okmánya, a földterületét egyszerűen nem adják ki, bár annyit „megengednek” neki, hogy fizesse utána az adót (?!). Lassan egy éve tart ez a hercehurca. Bostor Eleonóra családja 60 ár földet nem kap vissza. Az iratok, a tulajdonosok állítása szerint, itt is rendben vannak, ám a borsi agrártársulás elnöke, Bőr Kálmán egyszerűen nem hajlandó átengedni a tulajdonosoknak a szóban forgó parcellákat. Hogy miért is, azt magától Bőrtől kérdeztük meg, akinek kicsit ingerült és eléggé zavaros feleletéből csak az vált világossá, hogy igenis tisztában van azzal, a két családnak jár a szóban forgó földterület, majd meg is kapják, de hogy mikor és hogyan, arra a kérdezett nem akart vagy nem tudott válaszolni. Szentmiklósi Zoltán agrármérnök, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Bihar megyei elnöke a két fenti eset kapcsán azt javasolta a Kiss és a Bostor családnak, hogy fogadjanak egy topográfust s méressék ki a kért területeket, s ennek a bizonylatával keressék meg ismét a borsi társulást – vagy akár a rendőrséget, amennyiben nem engedik át nekik ezt a területet. Mint a gazdaegyesület néhány tagjától megtudtuk, az érvényben levő törvények szerint Romániában az kap EU-támogatást, hektáronként általában 97 eurót, aki éppen műveli az adott földterületet és nem az, akié papíron a föld. A tulajdonosok persze perelhetnek és topográfust is fogadhatnak, ami egyáltalán nem olcsó mulatság manapság, ugyanis egy telekkönyvi kivonat kiállításának költsége 500 lejbe kerül, s ha erre még rátesszük a felfogadott ügyvéd honoráriumát, nem nehéz kiszámítani, hogy esetenként többe kerülne a leves, mint a hús. Ilyen helyzetben pedig eléggé cinikusnak tűnik a pereskedésre biztatás és az, hogy a jogos tulajdonukat követelőket abba a helyzetbe hozták, hogy vagy lemondanak birtokaikról, vagy tetemes summákat pengetnek le.

Molnár Dezső is felkereste az RMGE-t, azonban hosszas magyarázgatás és vitatkozás után körülbelül annyi derült ki, hogy valójában senki nem látja át a kialakult borsi parcella-zűrzavart, s bár Molnárnak lehet, hogy igaza van, de semmit nem ér ezzel. Mint ahogy azzal sem sokat ért, bár kétségtelenül keltett némi zavart és feszültséget, hogy az RMDSZ váradi székházában irodát kapó és a szövetség szekerét toló gazdaegyesület vezetőinek is elmondta, egyáltalán nem így képzelte el a tulipános párt képviselőinek viszonyulását az istenadta magyar szavazópolgárokhoz.

Fel kell jelenteni a kisisteneket!

A hozzánk forduló panaszosok zöme azt állította, hogy mikor látták: az önkormányzatnál semmire sem mennek, sorra megkeresték a prefektúrát, ahol a legtöbben Tódor Alberthez fordultak tanácsért. Nos, a legtöbben úgy vélik, a magyar alprefektus nem igazán vette komolyan panaszaikat. Akadt, aki azt állította, azért nem tudott bejutni a prefektushoz, mert kérelme elakadt „alacsonyabb szinten”. Márpedig kinél reklamáljanak a polgárok, ha elégedetlenek egy polgármesterrel, ha nem a kormánybiztosi hivatalnál? Így történt, hogy a panaszosok egy csoportjával megkerestük Tódort, aki egy rögtönzött audiencia keretében fogadta is a csapatot. Visszahallgatva ennek a találkozónak a hangfelvételét, több olyan dolog hangzik el, amely nem igazán egyeztethető a demokrácia alapelveivel. Az emberek tehetetlennek, sarokba szorítottnak érzik magukat, nem bíznak már (vagy még? vagy még ma sem?) a közigazgatás és rendfenntartás szerveiben, sőt félnek ezektől, arról nem is beszélve, hogy az RMDSZ nevű „érdekképviseletben” hatalmasat csalódtak. A hangos panaszáradatról azonban nem tudni, nem volt-e pusztába kiáltott szó. Tódor ugyanis csak azt tanácsolta a háborgó embereknek, hogy jelentsék fel a rendőrségen a hatalmukkal visszaélő „kisisteneket” s fogadjanak ügyvédet a parcellák közti viták megoldásához.

Egy szó mint száz, az derült ki, hogy a törvények ellen mit sem vétő polgárok olyan helyzetbe sodródtak, amelyben vagy eleve vesztesek maradnak, vagy rákényszerülnek egy hosszú pereskedés hercehurcájára.

Legenda vagy valóság a hamis birtoklevelek története?

A borsi parcellák botránya lassan, de biztosan – és nem csak a sajtón keresztül, de már szájhagyomány útján is – terjed a megyében. Sőt már a magyarországi média is felfigyelt rá, több magyar tévéállomás is kiküldte riporterét Borsra, ugyanis az is felmerült már, hogy a közös Bihar–Hajdú-Bihar projektek kapcsán magyarországi szálak is belefonódnak a telkek-földek adás-vételébe. Több bihari gazdálkodó és földtulajdonos is hökkenten figyeli a borsi földek körül zajló vitákat, a kialakult káoszt. Bódán Jenő, régi olvasónk nemrég egy levelet juttatott el az eset kapcsán a Reggeli Újságnak, melyben ez is olvasható: „Tudott dolog, hogy a káosz és zűrzavar csak az emberek egy csoportjának átok, a másik csoport számára kész áldás és nagy lehetőség a meggazdagodás felé! (…) Azon már nincs is mit csodálkozni, hogy a kataszteri hivatal alkalmazottai együttműködve bizonyos ügyvédekkel és közjegyzőkkel a jelenben történő tulajdonviszony-változásokat már egy közigazgatásilag nem létező település birtoklapjain jegyzik be. Sőt bizonyos tulajdonosok kérésére olyan földterületre készítenek új térképeket a régi kataszteri számok használatával, amely területekre az új kataszteri beírások szerint már hiteles és hivatalos tulajdonlapokat adtak ki más tulajdonosok részére. Így fordulhat elő az a lehetetlen helyzet, hogy ugyanannak a földdarabnak egyszerre két tulajdonosa is van. Tehát, hogy ezt a lehetetlen helyzetet megoldják, ahhoz mindenféleképpen az egyik tulajdonost ki kell semmizni. Biztos vagyok benne, hogy tudják, melyik tulajdonost!Ilyen módszerek alkalmazásával semmizték ki a Borsi út menti földjeikről azokat, akiknek a kimért földjeire Klepp Ilona, az akkori földosztó bizottság topográfusa bizonyos tulajdonosok kérésére új térképet készített a régi kataszteri számok beírásával (1999.03.18./583). A térkép hitelesítése után Marcel Dragoşnak, a polgármesteri hivatal kataszteri osztálya főnökének a közbenjárásával az újdonsült tulajdonosok ténylegesen is tulajdonukba vették új birtokaikat, és annak rendje és módja szerint hamar túl is adtak rajtuk. A 1991/18-as törvény alapján kiadott tulajdonlapok tulajdonosai így kisemmizetté váltak. Természetesen ezekről a módszerekről minden hivatalban tudnak, és egyszerűen a hivatalos román nyelven csak „efecte juridice”-nek nevezik, ami szabad magyar fordításban nem jelent mást, mint „hitelesített rablás”.

Akié a föld, azé az ország!

Bódán Jenővel személyesen is elbeszélgettünk, s megtudtuk, neki is van egy évek óta folyó parcellabotránya. Meg sem lepődünk azon, hogy épp a borsi határban! S ennek kapcsán kezdett alapos, remélhetően hathatós nyomozásba, mely során – legalábbis ő így véli – több visszaélésre, sőt bűncselekményre bukkant. Bódán szerint ugyanis Bihar megyében több száz olyan birtoklevél van, mely nem felel meg a Hivatalos Közlönyben kiadott mintának, tehát magyarán: hamisítvány. A gazda eldöntötte, a legfelsőbb szintig megpróbál eljutni panaszával, jelezve a bukaresti hatóságoknak, hogy igencsak furcsa okmányokra alapozzák a földpanamákat megyénkben. Ehhez kért segítséget Tőkés László független EP-képviselő váradi irodájától. Szilágyi Zsolttól, a képviselő kabinetfőnökétől megtudtuk, valóban felvállalták, hogy továbbítják Bódán észrevételeit a román kormány felé, mint ahogy Molnár Dezső esetét is ki fogják vizsgálni. S hogy addig mi lesz? Valószínűleg maradnak a viták, pereskedések, a törvény erejét megkérdőjelező, a magyar érdekképviseletbe csalódott emberek szélmalomharcai. Vagy – valami csoda folytán – mégis mozdul valami, s remélhetően egy olyan irányba, amivel mindenki jobban megtud békülni, mint a jelenlegi zűrzavaros helyzettel.

Szőke Mária, Reggeli Újság

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák