""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Erdélyi kecske és káposzta- Reflexió Markó Béla helyzetelemzésére

A mai erdélyi politika és közélet legkényesebb kérdése az ún. „magyar egység” problematikája, amely használható felmutatható védőpajzsként, de támadó fegyverként egyaránt a politikai küzdőtéren. Egyes törekvések az erdélyi magyarság egységére, mint fizikai valóságra építenek. Ebben a megközelítésben az a tény, hogy az elmúlt húsz évben lélekszámunk közel félmillió emberrel csökkent, hogy politikai-ideológiai szempontból megbomlottak soraink, ijesztően hat. Más felfogásban ez az egység csupán csak illúzió, vagy jobbik esetben, virtuálisan létező együvétartozás-tudat.

Feltehető a kérdés: van-e egyáltalán erdélyi magyar egység, melyek azok az elemek, amelyek ezt biztosít(hat)ják? A kérdés összetett, a válaszok keresése is többszempontú elemzést igényel.

Ha a nyelv, a magyar érzés- és tudatvilág a meghatározó szempont, akkor kijelenthetjük: igenis van erdélyi magyar egység, egyfajta – politikai programbeszédekbe kívánkozó, történelmi példákra hivatkozó – „szónokolt egység”: „nyelvében él a nemzet”, „szívet cseréljen az, ki hazát cserél”. De ha a szellemi és anyagi kultúrjavak elosztási szintjén keressük az egységet, máris csalódnunk kell. Szakadék tátong a szűk gazdasági és politikai elit és nemzeti közösségünk többi része között.

Az egység-hirdető önáltatás egyes hívei megpróbálják újjáéleszteni a két világháború közötti transzilvanizmus eszméit, „transzilván törekvésekről” beszélnek, a Kós Károlyra való hivatkozás elégnek tűnik ahhoz, hogy az érzékenyebbek meghatódjanak Erdély másságán, és e csodálatos és romantikus álom megvalósításán fáradoznak. Dicséretes törekvés, egyelőre kevés gyakorlati eredménnyel.

A kijózanító igazság: a rendszerváltás óta eltelt 18 év után sincs egységes erdélyi (vagy székelyföldi) magyar gazdaság- és kultúrpolitikánk! (Volt viszont ehelyett sikeres RMDSZ kampányszlogenünk: Erdélyben a jövő !) A mi közéletünkben a politika még MINDIG csak az a politika, amely közösségünket a román parlamentben és az államhatalomban (kormányban)-jól-rosszul- képviseli, a román többség lassú demokratizálódási szintjéhez simulva-alkalmazkodva, jogkövető magatartást tanúsítva, úgy, ahogy védelmezni próbál bizonyos érdekeket. Számos törvényt az Európai Unió által megkövetelt demokratikus minimum nyomása alatt fogadtak el a román parlamentben (földtörvény, ingatlan-visszaszolgáltatás, nyelvhasználat, nemzeti szimbólumok), az erdők magántulajdonba való kerülésének jogszabályát pedig egy román képviselő dolgozta ki, ezért vonult be úgy a köztudatba, hogy a „Lupu törvény”.” A román pártoknak… érdekük volt a külpolitikai – integrációs – hatékonyság. Az RMDSZ, vagyis a magyarok nélkül ez jóval nehezebb lett volna” –írja Markó Béla. Ezzel a kijelentésével egyetértünk, hiszen elismeri, hogy Románia európai integrációját hathatósan segítette a kormányzásba (kényszerűségből) bevett RMDSZ. Valószínűleg ezért kérte még 1996-ban Frunda György szenátor, hogy az Európa Tanács szüntesse meg Románia monitorizálását, azt sugallva, hogy az erdélyi magyarság jogos követelései teljesültek, Románia demokratikus ország, ékes bizonyítéka ennek, hogy a hétszázalékos erdélyi magyarságnak helye van a kormányban, a kisebbségi kérdés példaértékűen megoldódott. „ Hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon”- ez az okos kompromisszum lényege, állítja Markó. Hosszú távon viszont a „közös kormányzásnak” Európából nézve az a negatív poltikai hozadéka, hogy az európai parlament képvéselői értetlenül fogadják nemzeti közösségünk (megkésett) autonómia követeléseit. Érdekvédelmi szervezetünk ugyanakkor kitűnő politikai marketing-fogásokkal, önmaguk népszerűsítésével minden kisebb-vagy nagyobb eredményt RMDSZ diadalként közvetített az erdélyi közvélemény felé, elvárván, hogy az erdélyi magyarság mélységes hálával adózzon a pragmatikus és bölcs politikai vezetőknek. A „sikerpropaganda” hatásos politikai eszköz, el lehet vele- ideig-óráig- a kudarcokat kendőzni.

A nemzeti szolidaritás –nevezhetjük egységnek is- tágabb és mélyebb fogalom, összetartó erő kellene hogy legyen, amely közösségünk minden egyes tagjával emberként, autonóm gondolkodású – saját lelki-anyagi és szellemi valósággal rendelkező – egyénként (is) számol.

Lelkiismeretlenség a mi körülményeink között politikusaink részéről az egység „szó-védelemmé és szó-harccá” való silányítása. A szintézis, az egység útja a gazdasági és a kulturális életben viszont megvalósítható (lenne). Az „egység politikája” nem azonos a „politikai egység” hangoztatásával, ami csupán hatalmi játék és annak is meddő.

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után hangsúlyoznunk kell, hogy a magyar nemzet: kultúrnemzet, ebben a vonatkozásban az egység kultúrfogalom, törekvéseinket éppen ezért a határokon átívelő változatos gazdasági- és kultúrerők cselekvő összefogására, a nemzeti identitás értékelvű erősítésére kell összpontosítanunk. És ez több, mint az Illyés Gyula-i virtuális „haza a magasban”.

Az egység fogalom politikába való bevitelének fontos szerepe volt a rendszerváltás után feléledő, mesterségesen gerjesztett román nacionalizmus elleni küzdelemben. A mára megváltozott (bár az időnként még fel-felbukkanó magyarellenes jelenségek, nyilatkozatok, autonómia-ellenesség stb. figyelmeztető jelek) politikai helyzetben érdekvédelmi szervezetünk vezetői már nem tudják az erdélyi magyarság egészét az egységretorika hangoztatásával és a „megosztó”, újabban „árokásó” jelzőkkel illetett másként gondolkodók arrogáns lekicsinylésével integrálni.

Markó Béla szelektív emlékezettel megírt cikkének (Élet és irodalom, szeptember 19.) ellentmondanak a tények. Lássuk hát a megcáfolhatatlan és letagadhatatlan politikai történéseket kronológiai sorrendben.

1. 1991-ben a Székelyföldi Politikai Csoportosulás megfogalmazta közösségünk autonómia igényét. Az RMDSZ csúcsvezetése és helyi szervezetei állásfoglalásokban tiltakoztak a „lehető legszerencsétlenebb kezdeményezés, felelőtlen politikai játék ellen”.
Multimilliárdossá lett székelyföldi szenátorunk, Verestóy Attila a román parlamentben „kisebbségi szélsőséges nacionalistáknak” titulálta a csoportot, „akiktől az RMDSZ, Hargita megye és Románia egész lakossága elhatárolja magát.”
2. Az RMDSZ vezetés „radikálisoknak” nevezte az autonómia pártiakat, saját magát „mérsékeltnek”, és a „kis lépések politikáját” tűzte zászlajára.
3. Sikerült az erdélyi magyarság jó részét összezavarni és félrevezetni, az autonómia célkitűzést lejáratni. Szerintük az autonómia csak a székelyeknek biztosítana „privilégiumokat”. (Kitérőként a Szent Mihály templomban felesküdtek a „belső önrendelkezésre”, ami fából vaskarika.)
4. 1994-ben letettük az RMDSZ asztalára a Csapó József által készített autonómia-tervezetet. Az SZKT tíz év alatt nem volt hajlandó napirendre tűzni, megvitatni az autonómia-kérdést, elzárkózott az azt megelőzően tartandó ún, „belső választások” megszervezésétől is. Hol a készülő tanügyi törvénytervezetet „veszélyeztette” (amelyet végül úgy fogadtak el, hogy lemondtak a teljes körű anyanyelvű oktatásról, a földrajzot és a történelmet újra román nyelven tanítják azóta), hol az RMDSZ kormányzati szerepvállalása volt a fontosabb. Az önálló magyar tudományegyetem, a Bolyai visszaállítását feláldozták a (bármilyen színű) politikai hatalomban mindenáron való részvétel oltárán. Szánalmas emlék a Petőfi- Schiller egyetem beharangozása 1996-ban, amit a kormányban való maradáshoz mentőövként használt fel az RMDSZ vezetés.
5. A jól bevált „szalámi-technikával” eltávolították az RMDSZ politikájával szemben kritikát megfogalmazó, autonómia – párti politikusokat, megkoronázva 2001-ben Tőkés László tiszteletbeli elnökségből való leváltásával.
6. 2002-ben Csapó József átdolgozott autonómia tervezetének benyújtását a parlamentbe az RMDSZ képviselők és szenátorok közül csak Toró Tibor, Birtalan Ákos, Szilágyi Zsolt és Sógor Csaba írja alá. Ráduly Róbert Kálmán székelyföldi képviselő megígéri, aztán utolsó percben visszavonja támogatását.
7. 2003-ban az autonómia hívei szervezetekbe tömörültek. Megalakult a Székely Nemzeti Tanács, Erdélyi Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség. Nyíltan megfogalmazott politikai célkitűzésük: a Székelyföld autonómiájának kivívása.
8. Székely Ervin képviselő az RMSZ hasábjain „lehitlerezi” az autonómia-tervezetet kidolgozó dr.Csapó Józsefet. Markó Béla elutasítólag nyilatkozza januárban:”Akik egy választási évben autonómia tervezetet akarnak benyújtani a román parlamentbe, azok vagy rossz politikusok vagy rosszhiszeműek és feszültséget akarnak kelteni a román-magyar viszonyban.” Az autonómia gondolat felvetése felelőtlenség, politikai veszélyeket hordoz magában, fogalmazta meg állásfoglalásában az RMDSZ.
9. A megváltozott választói közhangulatra ráébredve, hirtelen váltással, az RMDSZ politikusok mind nagy hívei lettek az autonómiának, a parlamenti választásokon 2004 novemberében az RMDSZ plakátjain a szlogen már: Autonómiát Székelyföldnek! Együtt az autonómiáért!
10. Ennek ellenére 2005-ben nem autonómia tervezetet nyújtanak be a román parlamentbe, hanem egy vérszegény kisebbségi törvénytervezetet, némi utalással a „kulturális autonómiára”.
11. Az RMDSZ-nek mind a mai napig nincs kidolgozva az autonómia-koncepciója, törvénytervezete. Bár a programjában szerepel, egyetlen gyakorlati lépést sem tettek az autonómia irányába. (Ellenezik a népszavazást is, mert „alkotmányellenes”).
12. Szimbolikus pótcselekvésként Székelyföld táblákat raknak ki, megyehatárokat bontanak le, újságírókkal körülvéve.
13. Az RMDSZ-nek sohasem volt Székelyföld gazdasági és kulturális fejlesztésére vonatkozó stratégiája, így régiónk fokozatosan leszakadt a fejlődő megyékhez viszonyítva. Bár kormányon voltak, a székelyföldi megyék évekig jóval kevesebb központi költségvetési támogatásban részesültek, mint Románia hasonló nagyságrendű megyéi. Gazdasági mutatóink tekintetében 2008-ban Romániában az utolsó helyeken állunk.

Ezért nem hiteles, amikor az RMDSZ vezetők, jelöltek autonómiáról beszélnek. Szavak szintjén lehetünk demokraták és hangos autonómia-pártiak, ha a politikai cselekvések ennek ellent mondanak. Az autonómia szemszögéből nézve az elmúlt 17 és fél esztendő elvesztegetett időszak volt. A katalánok több száz törvényt fogadtattak el a spanyol parlamentben az évek hosszú sora alatt, amíg kivívták autonómiájukat. Az RMDSZ pedig csak topogott, a kis lépések politikája nem vitte előre a közösségi autonómia ügyét.

A Magyar Polgári Pártnak, a Székely és Erdélyi Nemzeti Tanácsnak van autonómia-tervezete, cselekvési programja. Számukra nem választási kampányszöveg csupán az Autonómiát Székelyföldnek! Felismerték, hogy a székelység megmaradásának, fejlődésének záloga, elengedhetetlen feltétele a történelmi hagyományokra épülő székely önkormányzás megvalósítása. A hiányzó infrastruktúra, az RMDSZ hatalmas anyagi és médiafölénye a jelenlegi helyzetben azonban kiszolgáltatottá tette a csoportosulást, az RMDSZ álságos „kéznyújtása” pedig a másként gondolkodók kigúnyolásával párosult.

Az RMDSZ történelmi bűne és felelőssége, hogy a „kis lépések politikáját” zászlajára tűzve eltávolította soraiból a -bármilyen-kritikát megfogalmazni merészelőket, a veszélyes radikálisokként megbélyegzett autonómia-híveket. Ennek a tisztogatásnak számos felkészült, régiófejlesztési, önkormányzati szakember is áldozatul esett. Nagy kár, hogy az RMDSZ belső ellenzéke, a megfelelő szellemi potenciállal rendelkező és ismertté vált Reform Tömörülés felszámolta önmagát. Így az SZKT (Szövetségi Képviselők Tanácsa) „bólogató jánosok” testületévé szűkült. Az értelmiségi elit egy részét magába foglaló SZET (Szövetségi Egyeztető Tanács) elsúlytalanodott, a politikai döntéshozatal az Operatív Tanács kezébe került. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) sértődött – egyébként jogos – kivonulása után pedig egy szemfüles ifjú kiötölte az „RMDSZ-szel együttműködni kívánó ifjúsági szervezetek” létrehozását, jelentős anyagi támogatást kapva a paternalista szerepben tetszelgő vezérkartól, széleskörű hálózatot sikerült kiépíteniük elsősorban a Székelyföldön. Agresszív, antiintellektuális ifjak látványos politikai karriert futottak be az elmúlt néhány évben az országos szervezetté nőtt Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) vezetőiként. (Megjegyzendő, hogy az „RMDSZ-en kívüli” ifjúsági szervezetek, a MIT, a MISSZ és a nemzeti érzelmű fiatalokat tömörítő Erdélyi Magyar Ifjak vállalta az önálló, független politizálás ódiumát.) Sokan felismerték azonban azt, hogy csakis az RMDSZ iránti hűségüket, lojalitásukat bizonygatva haladhatnak felfelé a ranglétrán.Az immáron diktatórikus pártként működő szövetség keblére öleli a „megtért bárányokat”, és gondját viseli még a választásokon alulmaradt volt parlamenti képviselőknek, tisztségviselőknek is (!), prefektusi, államtitkári és egyéb magas, jól fizetett állami intézményi vezetői pozícióba juttatván őket. Így a kör lassan bezárult, sokkarú, polipszerű alakzatban: gazdasági, anyagi, politikai és médiabeli összefonódásokban „egységesült” – és megmerevedett.

A bírálatot önnön léte, hatalmi pozíciói elleni merényletként felfogó RMDSZ vezetés a román nacionalista sajtóval karöltve megpróbálta lejáratni Tőkés Lászlót, míg végül 2001-ben megszüntették tiszteletbeli elnökségét is! E lépéstől remélték az erdélyi magyarság számára a helytállás és politikai bátorság szimbólumává vált személyiség teljes elhallgattatását.

Nagy hiba volt. Ki kell végre mondani: ez a politikai ballépésük osztotta meg az erdélyi magyarságot, és távolított el számos értelmiségit és kisembert is a saját magát szövetségnek (lásd: Egység a sokszínűségben szlogent!) tituláló RMDSZ-től.( Az RMDSZ szavazóbázisa felére csökkent tíz év alatt.) Hangsúlyozni kívánom, hogy ez a tény hívta életre az autonómia ügyét nyíltan felvállaló Székely Nemzeti Tanácsot, a Erdélyi Nemzeti Tanácsot, ezért alakult meg a Magyar Polgári Szövetség. 2004-ben sebtiben megszavaztatott új törvénnyel, bírósági perekkel az RMDSZ-nek még sikerült megakadályoznia a politikai életbe való belépésüket, de 2008-ban már nem.

A kellőképpen nem tájékozott magyar népesség körében a riogató „ megosztási” retorika a helyhatósági választásokon sikeresnek bizonyult. Gyakorlott politikusok ügyesen előrevetítették az őszi parlamenti választási kudarcot (is), amennyiben nem sikerül lesöpörni a frissen alakult Magyar Polgári Pártot a politikai palettáról. Igencsak tájékozottnak és tisztánlátónak kelle lennie a választópolgárnak, hogy észrevegye azt a farizeusságot, amely azt hirdeti, hogy „nekünk magyaroknak össze kell fognunk a román többség ellen, különben végünk „, közben kormányzati szinten együtt működünk az éppen uralomra jutó bármelyik párttal. (Lásd: Iliescu, Constantinescu, Năstase, Băsescu pártjait).

Az arrogáns elnöki és ügyvezető-elnöki (Kelemen Hunor) nyilatkozatoknak, „egyszemélyes párt, zsebpárt” stb., a diadalmas „győztünk” hurráoptimizmusának azonban ellentmond a Magyar Polgári Pártra leadott sok ezer magyar szavazat (a két magyar megyében, Kovásznán és Hargitában a szavazatok 38%-át szerezték meg, (közben Markó Béla makacsul 15 százalékról, „csúnya” vereségről beszél). Rossz politikai kommunikáció a júniusi önkormányzati választások magyar-magyar párharcként való beállítása, annak a látszatnak a keltése, hogy, aki nem RMDSZ színekben indul, az nem is magyar, hanem legyőzendő, lejáratandó, lekicsinyelendő ellenség. Újabban pedig az a Markó Béla, aki nyitott a románság felé, képviselőhelyeket ajánlott fel román személyeknek (valószínűleg ezek mind lelkes hívei a székelyföldi autonómiának!), „eszementeknek” titulálta azokat a magyar embereket, akik az egyéni választókerületes törvény adta lehetőséggel élve, megpróbálnak elindulni a parlamenti választásokon.

Az RMDSZ nem vitathatja el egyetlen személytől sem a politikai és közéleti szerepvállalás jogát. A Magyar Polgári Párt nem az RMDSZ-t akarta legyőzni, ez a politikai naivitás és rágalom szándékos összemosása, hanem egy másfajta, közép-jobboldali, keresztény értékrend felmutatásával, az autonómia program cselekvő megvalósításával kívánt belépni a helyi önkormányzatokba. Indulásuknak köszönhetően az önkormányzatokban jelentősen megnőtt a magyar képviselet. (Mégis egy székelyföldi régi-új polgármester, Ráduly Róbert azon sajnálkozott, hogy a Magyar Polgári Párt jelöltjei jutottak be a városi tanácsba, és kiesett két szimpatikus volt román tanácsos!)

A tömbmagyarság igényli a politikai pluralizmust, ez a demokrácia egyik alapfeltétele, és ezzel a ténnyel mindkét oldalnak számolnia kell! Az erdélyi magyarságnak ez az egyetlen megújulási lehetősége! A demokrácia az egyetlen életforma, amelyben élni lehet és amelyben érdemes élni!

Papp Kincses Emese
író, publicista

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák