Ma este Tőkés- Markó párbeszéd a Duna televízióban

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke lesz a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának pénteki vendége, erdélyi idő szerint este fél tízenegykor. Közelegnek a november 30-ra kitűzött, romániai parlamenti választások. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Tőkés László EP képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke lesz a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának mai vendége este fél tízkor. A két politikus most először beszélget egymással élő adásban a Duna Televízióban.

Duna TV

admin
 

>