""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

2008. május 20. – Ellentmondásos program, azaz mi az amit az RMDSZ ,,meg fog megtenni”

Nemrég egyik névtelen „atomfizikus agytröszt” (főállásban Nobel díjas irodalmár), irtózatosan magas lóról, Hazafit a magyar helyesírás szabályairól kezdte kioktatni. Ennek apropóján ajánlom figyelmébe (helyesírásilag is) a tegnap rám tukmált RMDSZ marokprogramot, ami állítólag a „Sarmaság község RMDSZ önkormányzati programja”. Azon túl, hogy egy összevágott, toldott – foldott, RMDSZ országos kampányprogramból turmixolt, helyi szinten megvalósíthatatlan zagyvalék, ráadásul a program végére biggyesztett piros, vastag betűvel kiemelt, autentikus rizsa árulkodik a helyi RMDSZ szellemi fáradtságáról.
„És még néhány dolog… amit meg fogunk megtenni”
Ezt aztán jólmegaszondták!
Érthetetlenné vált ezek szerint, hogy most akkor, mi is a célja az RMDSZ-nek: duplán is meg fogják osztani a magyarságot? Vagy mi van??? Vagy ezen már rég túl vannak, nem is kellett volna programba foglalni?
Az is lehetséges, hogy csupán a polgármesterjelöltjük legendássá vált előválasztási (nem-) ígérete köszönt vissza ebben a zseniális retorikai csattanóban? Tudniillik az a „sarmasági (öszödi)beszéd” („Én inkább azt mondom, mit NEM fogok tenni…” idézet Dombi Attila programbeszédéből), aminek hatására az “együttgondolkodók” az előválasztáson bizalmat szavaztak neki.
Harmadik lehetőség: szellemileg ennyire telik helyi szinten?
Szóval nem kristálytiszta a politikai célkitűzés.
Ti hogy látjátok ezt?

2008. május 20. – Ellentmondásos program, azaz mi az amit az RMDSZ ,,meg fog megtenni” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  • Névtelen szerint:

    Dozandrix!
    Te hol élsz? Mióta van a határon túli magyarságnak kettős állampolgársága? 2004. dec.5!! Mond ez neked valamit? Az akkori népszavazáson utasitották el a magyar állampolgárok a kettős állampolgárságról kiirt népszavazást. Az MSZP és a SZDSZ bátoritásával. Nincs kettős állampolgárság, esetleg “kiherélt” magyar igazolvány…:)
    Azt az évi pár milliót pedig nem a rmdsz-nek köszönhetjük, kedves tudatlan barátom, hanem a Fidesz MPP-nek. Ugyanis az Orbán -kormány idején szavazták meg ezt a juttatást minden határon túli magyar gyermeknek, függetlenül attól, hogy rmdsz-s vagy mpp-s szüleik vannak!!! Az más dolog, hogy itt Erdélyben a rmdsz az aki közvetit, de nem önzetlen szeretetből, hanem hogy jogtalanul és törvénytelenül gyűjtsön be az űrlapokért a 3-10 lej közötti összegeket! És alkalomadtán a tudatlan szülőket zsarolhassa azzal, hogy ha nem a rmdsz-re szavaz, elesik a pénztől! Tudod mi ez?? HA ZUG SÁG!!!! Igy, ahogy mondom!
    Tehát a pár milliós juttatásért a Fidesz Magyar Polgári Pártnak mondj köszönetet és ne a rmdsz-nek!
    Erre varjál gombot!!!!
    jeanne d’arc

  • pártatlan szerint:

    Soha nem fogja meggyőzni egyik sem a másikat!Hülyeség az egész politika,minél jobban belelendültök annál szennyesebbek,piszkosabbak lesztek!Hagyjátok az egészet,mert annál jobban örülnek minél inkább idegesítenek a szecskájukkal!!!!!!!!!!!!Egy igazi értelmiségi nem foglalkozik ilyen lapokkal!Én már be is fejezem….tegyétek ti is hasonlóképpen…és máris felülmúljátok ezt az egész társaságot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:):))))))))

  • 102! szerint:

    Szoval:
    A falu fejlodott? Szerintem nagyon keveset fejlodott!
    Vegyuk a legfontosabb dolgokat:
    1. iskola : Azt ne mondja senki hogy az iskolank fejlodott mert nem igaz.
    Csak munkanelkulieket nevel, szakmat es tudast senkinek nem ad, es ez evrol evre rosszab. Az igazgato urak es a tanacs semmi egyebbel nem torodik csak a bevetellel meg a kiadassal. Nem mondom azok is fontosak, de az iskolaban nem ez az elsodleges. Ez lenne az elso amit rendbe kellene tenni!
    Es ahogy az az iskola kinez, arrol jobb nem beszelni pedig biztosan jo sok penz volt a teto rendbetetele. (Remelem van aki emiatt szegyenli magat es talan meg bocsanatot is kerhetne a falutol, es ezzel meg nem is tuloztam!)

    2. kozosseg, magyarsag, onbecsulet!
    Mondjuk ezzel nem lenne baj(marmint a Sarmasagon, de az RMDSZ-es csucsvezetoknek ez mar nincs), de azert mar unjuk azt hogy az orrunknal vezet bennunket MarkoBela es hazudik ejjel meg nappal csak o meg nem vallota be. Nagy koponyegforgato, szoval jo politikus. Senki se altassa magat mert a politikus az olyan allatfaj amelyik nagyon jol alkalmazkodik mindenhez, es jo lenne ha az MPP is figyelne arra hogy kit fogad a koreibe, de mar ezt nagyon rosszul kezdte, es ha igy megy hitelet fogja vesziteni! A volt RMDSZ-esekre gondolok, akik sertodotten hatat forditottak, MarkoBelanak, mert nem kaptak meg a kinezett szekeket es az MPP-ben probalnak szerencset.(Sarmasagi MPP vezetok)

    Az MPP meg csak most probalgatja szarnyait, a szekelyfoldi MPP mar tudja mit akar de a tobbi szorvany ugy Sarmasag is szerintem meg hadilabakon all. Itt mint az elobb is mondtam lassabban kellett volna hozzafogni a dolgoknak es a fomondat az kellet volna hogy legyen “Tiszta lappal”. Nincs forradalom Erdelyben (nem is volt az a baj, vagyis volt csak elloptak azok akik kozel altak a dolgokhoz mint Marko Bela aki szep pionir verseket irt a mi Csaunknak) ,hogy olyan hirtelen forditani lehetne a dolgokon.
    Visszaterve a 2-es pontra a becsuletunk mar a porban van. Az RMDSZ eladta a lelkunket penzert. Mar csak azzal tudnak riogatni hogy nem lessz penz ha nem ok kormanyoznak. Na es akkor mi van? Eddig volt penz? A magyarsagunkat es a becsuletunket nem szabad penzert eladni, meg csak felkinalni sem.

    A cegeknek meg csak annyit: Mar mar komminizmus idokre emlekeztetnek egyes beszolasok, hogy ok adjak a megelhetest, a kenyeret. Regen Csau apank adta a kenyeret mindenkinek, most meg a cegek. 🙂 Szoval ez nem szep dolog hogy ha ok is igy gondoljak.

    Partatlan akartam maradni de lehet hogy megsem sikerult.

    Vegul befejeznem egy kis rovid tortenettel. Biztosan vannak akik ismerik:

    Egy sotet szobaba (Sarmasagon) eg negy gyertya:
    Az elso azt mondja:
    – En vagyok a beke! De itt mar nincs beke, hiaba egek, egyet meg pislakolt es kialudt!
    – A masodik gyertya azt mondja: En vagyok a szeretet, de mar nem nagyon van mi taplaljon, sok a gyulolkodes nem erdemes mar ebren maradjak.. , es kialudt.
    – A harmadik gyertya: En vagyok a hit, de ha szeretet nelkul hisztek semmi ertelme hogy egjek es a harmadik gyertya is kialudt!
    Ekkor egy gyerek lepett be a szobaba es latva a harom kialudt gyertyat sirni kezdett.
    Ekkor megszolalt a negyedik gyertya: – Miert sirsz?
    – Hat azert sirok mert mar nincs sem beke, sem szeretet ,sem hit!
    – Ne sirj, majd en segitek neked, en meg egek, majd KOZOSEN ujraelesszuk a tobbit is!(…….)
    O volt a REMENY!!!!!
    (“A remeny hal meg utoljara!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák